Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 312
Látogatók tegnap:483
Összes látogató: 1395124

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Jámbor János interjú

– Tavaly télen 11 ponttal az éllovas Szolnok mögött a 8. helyen állt a csapat úgy, hogy csupán féléves NB II-es múltra tekinthetett vissza. Ha akkor azt mondja valaki, hogy nyártól az NB I-ben indulhatnak, miként vélekedett volna az illetőről?

– Magunk között, értem ez alatt a vezetőedzőt és az ügyvezetőt, nem tettünk le a feljutásról, még ha tisztában is voltunk vele, hogy ehhez azért jó adag szerencse is kell. Az más kérdés, hogy nem beszéltünk róla a sajtóban – válaszolta Jámbor János, az Egri FC főtámogatója, aki hosszabb interjú keretében ezúttal nyilatkozott először honlapunknak.

– Az élvonalba jutást megcélzó hároméves terv gyorsan, talán túlzottan is korán teljesült. A lépést senki sem tudta tartani önökkel és a szakmai stáb tagjaival. Létesítmény, klubfelépítmény és utánpótlás terén is óriási lemaradás mutatkozott. A negyedszázadra visszanyúló fejlesztés-elmaradás, az amatőr körülményekből a profi egyletté válás minden nehézsége egyben mutatkozott meg az Egri FC-nél?

– Az tény, hogy komoly létesítménybeli problémák vannak. Mindenki előtt ismert a világítás kérdése. Véleményem szerint anélkül is stadion lenne a stadion. Sajnos a világítás megkövetelése miatt jelentős versenyhátrányba kerültünk. De ezen kívül az edzéslehetőségek is nagy mértékben korlátozottak, ugyanis nincs megfelelő füves pálya a stadionon kívül, az egyetlen műfüves pálya meg nem tudja kielégíteni az összes utánpótlás és felnőtt csapatot. Viszont tudtommal van egy határozat, ami alapján Eger hozzávetőleg 1 milliárd forintot kaphat létesítmény, elsősorban stadion korszerűsítésre. Ezért sem mindegy, hogy mi lesz a világítás sorsa.

– Az ősszel legnagyobb problémát okozó hazai pálya hiánya oda vezethető vissza, hogy a stadion a városé, ám az önkormányzat nem tudott több pénz mozgósítani a világítás kiépítésére. A klub saját erejéből szintén nem futotta az elégségeshez sem, míg ön, főtámogatóként – egyébként teljesen érthető módon – a személyi állományra áldozott jócskán, lévén, hogy a tulajdonos elsőszámú érdeke saját értékének fejlesztése. Ezt az összetett témát nem lehetett volna leegyszerűsíteni?

– Lehetett volna. Ismereteim szerint Európában a legtöbb stadion állami vagy városi kézben van. A csapatok „csak” használják a létesítményeket. Ebből következik, hogy a karbantartás vagy felújítás nem a csapatok feladata, illetve költsége.

– Gondolkodik-e majdani tulajdonosi szerepkörben az EFC-nél?

– Egyelőre nem.

– Az elmúlt másfél év tapasztalataiból kiindulva, mit tenne másként, ha most 2011 nyarát írnánk, vagyis egri szerepvállalásnak a kezdetét?

– Elképzelhető, hogy néhány dolgot másképpen tennék.

– Amennyiben tegyük fel holnap kivonulna az egri labdarúgásból, akkor sem szólhatna senki sem egy rossz szót se, tekintve, hogy eddig mit adott a klubnak és az Egri FC-t kedvelőknek. Érez-e még bizonytalanító tényező a jövőbeli szponzorációt illetően azok után, hogy az ősz végi figyelmeztető jelzések célba értek, azaz kaptak garanciát a világítás megépítésére?

– Hogy célba értek-e, az sajnos csak február végén derül ki. Mindenesetre rengeteg probléma lép fel nap, mint nap az egri labdarúgás körül, ami nem kizárólag a világítással kapcsolatos.

– Rövid idő távlatából is kitűnik, hogy az NB I. minden vonatkozásban mást, többet és jobbat jelent. Látszik ez az utánpótláson is, amelynek értékei úgy őrizhetők meg és úgy lehet fenntartható a fejlődés, ha az első csapat marad az élvonalban. Milyen mélységig követi nyomon a fiatalok szereplését?

– Figyelem az eredményeiket, jó lenne, ha minden korosztály az első osztályban játszana, de ehhez évek kellenek.

– Mit tart egri kötődése legszebb pillanatának, amire sokáig emlékszik majd?

– Eddig mindenképpen a feljutás megünneplését, amikor több száz néző örült együtt a pályán a csapattal.

– Akadt-e olyan esemény az elmúlt másfél alatt, amikor úgy vélte, jobb lenne, ha a támogatástól visszalépne?

– Előfordult, az NB I-es időszakban.

– Amikor a megyeszékhelyen tartózkodik és nem a stadionban meccset néz vagy ügyet intéz, hol tölti az idejét legszívesebben?

– Több helyen jártam már Egerben, például a családommal a várban, vagy az egyik autós cégünkkel borkóstolón és még sorolhatnám.

– A Ligakupától eltekintve a bajnoki év még 13 tavaszi mérkőzést tartalmaz. A bennmaradás eléréséhez ezúttal jóval nagyobb tettre van szükség, mint volt egy éve az NB II-es diadalhoz. Van már terve arra vonatkozóan, ha esetleg mégsem sikerül a vonal feletti tagság, mi jelenti a folytatást?

– Nyilván ez a „menetelés” sokkal nehezebb lesz, mint a tavaly tavaszi. Mindenesetre nem adjuk fel a reményt, még ha nehéz is a helyzet. De ez kizárólag hazai pályán sikerülhet. Ha meg nem jön össze, nem dől össze a világ, akkor sajnos nem sikerült „történelmet” írni Egerben. Akkor újra az NB II-ben játszik majd a csapat.

 

Forrás: egrifc.hu


Hozzászólások
#1 | Vélemény - 2013.01.18 21:19
Nagyon unalmas a hitegetés, amúgy sem illik távozással fenyegetőzni. Szerintem tavaly nyáron is tudták mit vállalnak, most meg ha lesz világítás, akkor meg nincs edzőpálya. Ők itt nem akarnak semmit, sajnos nem lesz foci Egerben.......!!!!Shock
#2 | valaki - 2013.01.18 22:24
Hol fenyegetőzik?
#3 | netuddki - 2013.01.18 23:58
Az újságíró felvetette, hogy milyen komoly hiányosságok vannak Egerben, erre ő megemlített kettőt (világítás, edzőpálya). Mégis, mit kellett volna mondani, hogy minden rendben?
Ha ki akarna szállni, itt lett volna a lehetőség a téli szünetben, még magyarázkodni sem kellett volna, hiszen még mindig nincs kész a világítás.
Ezzel együtt persze elmehet szezon végén, de nehogy már ő legyen a hibás, hogy ilyen körülmények között esetleg nem vállalja a folytatást... Lehet szidni a csapatot, de még mindig az áll legközelebb az nb1-es szinthez, és Jámboréknak a csapat összeállítása a dolga, nem a létesítményfejlesztés.
#4 | Tomute - 2013.01.19 08:59
Pontosan így van, ahogyan netuddki írta. Egyébként Jámbornak hosszú évek óta neve van a magyar fociban, ami a korrektséget illeti, ellentétben másokkal, akik a csapat körül, ill. a stadionnal kapcsolatban illetékesek...
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist