- Harmadik héten vagyunk túl jelenleg. Most is kemény hét van mögöttünk. Két edzőmérkőzést is játszottunk, mindkét találkozón kilencven perc terhelést kaptak a srácok, igazából csak egyet-kettőt cseréltem. Messzemenő következtetéseket nem kell leszűrni ezekből az összecsapásokból, a legfontosabb az volt, hogy mindenki megkapja a kellő terhelést. A kisebb sérülésekkel bajlódókat például kevesebbet játszattuk. Jó időben, kiváló pályán játszottunk küzdelmes találkozót. Elvégeztük azt a munkát, amit erre a hétre szántunk. A Szolnok ellen Vukomanovics is pályára lépett. Őt nagyon jól ismerem, mivel a mostani ellenfelünknél korábban dolgoztam már vele. Jelenleg ő az egyetlen bal oldali védőjátékosunk a keretben. A papírjait intézzük, a hátvéd egri labdarúgónak tekinthető. Tímár Krisztián szóban megegyezett a klubbal, de amíg nincsenek aláírva a papírok, addig nem lép pályára, de nála is formalitások vannak hátra a tudomásom szerint, ugyanis az igazolásokat Vancsa Miklós intézi. Jövő héten három edzőmérkőzés is vár a csapatra – kedd, csütörtök, szombat -, ahol feltűnhetnek majd új arcok.
Forrás: nb1.hu