– A távozását kedden hozta nyilvánosságra a klub, de az ön számára mikor derült ki?
– Múlt hét szerdán, egy hete. Volt előtte egy edzőmeccsünk, amelyen nem játszottam, ezért másnap megkérdeztem Simon Antal vezetőedzőt, hogy van-e valami problémája az edzésmunkámmal?! Azt mondta, meg van velem elégedve, de nem számít rám. Azóta körülnéztem, keresgéltem, vannak már ajánlataim, hamarosan eldől, hol folytatom – magyarázta Piller József.
– Vasas-nevelés, és eddigi pályafutása jelentős részét Angyalföldön töltötte. Nem vetődött fel a visszatérés lehetősége?
– Erre egyelőre nem szeretnék válaszolni. Nem titkos, de még képlékeny ez a téma...
– Az egri távozásával félbeszakadt az alapozás, a felkészülési folyamata?
– Nem szakadt meg, mert még mindig Egerben edzem a csapattal, ugyanúgy készülök, ahogy a többiek.
– Hogyan emlékszik vissza az elmúlt egy esztendőre?
– Február végén igazoltam Egerbe, és nagyon jól éreztem magam, illetve most is jól érzem, hiszen még mindig itt vagyok. Megkedveltem Eger városát is, és örültem, hogy a csapat tagja lehettem, jó közösségbe sikerült beilleszkednem még az elején. A csapat egyben volt, most pedig kialakulóban van. Nem tudom, kiket igazolnak, de jelenleg meglehetősen kevesen vagyunk még.
Megfelelő ajánlat?
Azt írja Piller Józsefről az Egri FC honlapja, hogy kizárólag megfelelő ajánlat esetén távozhat. Mindez csak azért érdekes, mert a vezetőedző nem számít rá. Akkor vajon miért nem mehet isten hírével?
Forrás: rangado.hu