Sajtótájékoztatót tartottak Vácon a jelenlegi váci futball már-már szövetségbe rendeződött "képviselői"!
Az eseménnyen részt vett Bodonyi Béla, továbbá a VLSE elnökségi tagja Pető Tibor Vác város alpolgármestere, valamint John Marshall angol befektető is.
A felsorolt személyek a sajtótájékoztatón azt latolgatták, hogy mi lesz a felnőtt csapat sorsa.
Elhangzott többek között, hogy az angol ultimátumot adott a jelenlegi tulajdonosnak, hogy diktátumát vagy elfogadja vagy visszavonatják az önkormányzattal közösen a Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft NB II Klublicence-ét, ha a jelenlegi tulajdonos, és a reménybeli angol tulajdonos között nincs egyezség.
Teszik ezt oly módon, hogy a város nem ad pályahasználati engedélyt a csapat számára.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az Önkormányzat is az angol mellé állt???
De lássuk ki mellé is álltak?
http://www.foci24.net/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=101628&nyelv=0
Mondhatnánk ezt jól kifundálták résztvevő felek.
Hogyan fordulhat elő, hogy nem a váci futball érdekében állnak ki a váci résztvevők?
Amikor az angol befektető aláírt egy üzletrész adásvételi szerződést a Dunakanyar Vác Kft-vel, akkor a VLSE elnöke Bodonyi Béla és Pető Tibor egyidejűleg 200%-os árfolyamon adta el a Dunakanyar Vác Kft-ben lévő 10%-os üzletrészét.
Ezzel "megszabadult" a felnőtt csapattól!!!
Ezután az angol megbízottjaként járt el Bodonyi Béla és kineveztette magát szakmai igazgatónak. Biztosak lehetünk benne, hogy mindezt társadalmi munkában tette mint a váci futball elkötelezettje.
http://www.vacfc.com/hu/magyar-team/technikai-csapat
E minőségében Bodonyi rábeszélte a játékosokat, hogy amatőr szerződést írjanak alá a Dunakanyar Vác Kft-hez, majd a játékosokkal megállapodást kötött az angol nevében, hogy majd pénzt is kapnak tevékenységükért. Ezt eddig talán meg is kapták zárt borítékban a játékosok akik naivan nem is gondolták, hogy milyen csapdába csalta be őket Bodonyi és John Marshall.
Miután az angol úgy érezte, hogy rossz szerződést kötött nem arra törekedett, hogy megállapodás t kössön, hanem elkezdte a játékosokat fenyegetni, hogy nem fizeti ki a nekik ígért pénzeket.
A játékosok azt sem tudták, hogy mi történik, hisz ők csak tették a dolgukat és reménykedtek, ha jól teljesítenek akkor meg lesz számukra annak pénzbeli eredménye is.
Az angol ezután karácsonykor a ködből előbújva mégis fizetett, hogy szándéka komolynak tűnjön .
A napokban kiderült közben már tárgyalt Egerben egy újabb focicsapatról, annak megvásárlásáról.
De kutyaszorítóba került, mert ott nem csak zsebszerződések vannak a játékosokkal, hanem az MLSZ-nél leadott profi szerződések. Ott a fizetési- és az adófizetési kötelezettség alól nem tud kibújni könnyen. Ezért és itt jön a válasz a feltett kérdésre-azt találták ki az a jó, ha nincs a Dunakanyar-Vácnak Licence akkor az NB II bajnokságban nem vehet részt és ebben az esetben a játékosok szabadon igazolhatóan lennének. Ezt -gondolják ők - legkönnyebben úgy tudják elérni ha nincs pályahasználat és a mi jó angolunknak nem kell fizetni tovább a játékosokat.
miért is gondolhatjuk ezt??Erre is adódik a válasz. Aki nem kell, az a játékos mehet új klubhoz és akkor kikerül az angol igérete alól. A többit leigazolja Egerbe ahol NB III csapat is van és akkor szintén amatőr szerződést tud ajánlani mint megmentő.
Mert azt nem gondolhatjuk komolyan,hogy a jelenlegi váci játékosokkal vívja ki a bentmaradást az Eger.
Hát így közreműködnek a váci foci és városi potentáltak a váci foci érdekében. Teszik ezt úgy, hogy már nincs Vácon a hajdan bajnokcsapatból senki akit e "nagyhatalmú" urak odaengednének a TAO húsos fazékjához.
No, de sebaj a John Marshall megígérte, hogy "Szeretnénk felvirágoztatni az Egri FC-t, szeretnénk visszahozni a focit Vácra és felépíteni egy működő rendszert. "
Ugye így már érthető, hogy az angol és a "váciak" mit is akarnak!???
(forrás:vacfc.hu)
A teóriát érdekesnek találom viszont teljesen elképzelhető! Ha Marshall Egerben NBIII-ban gondolkodik akkor szüksége lesz az NBI-es csapatra is és kénytelen lesz kiharcolni az NBI-et. Ehhez viszont pénz kell és akárhol kerestem ezt az embert nem találtam. Elképzelhető, hogy van pénze, ha van is neki legalábbis nem annyi mint Jámbor Jánosnak. A kérdéseinkre a válasz március 1-én kiderül.