Simon Antalt az előzmények után ma már nem érte teljesen váratlanul a bejelentés, mégis meglepődött egy kicsit.
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben – mondta Simon Antal, az Eger immár korábbi vezetőedzője. – Amikor olvastam és hallottam a híreket, hogy mi zajlik a klubnál, persze, hogy eszembe jutott, hogy na, lehet, hogy nekem is távoznom kell. Engem Jámbor János és Vancsa Miklós hozott és hívott Egerbe, így az ő távozásukkal minden esély megvolt rá, hogy én is követem őket. De lehet, hogy naiv vagyok, mégis azt mondtam magamban, dolgoztam becsülettel, tán nem is rosszul, lehet, hogy folytathatom a munkát. Ehhez képest csütörtök délután elköszöntek tőlem” – mondta a Nemzeti Sport kérdésére a távozó szakember, aki délelőtt még edzést tartott.
„Ami az én szerepemet illeti, Egerhez, a csapathoz már semmi közöm. Persze addig nem ülhet le új vezetőedző a kispadra, amíg velem meg nem egyeznek. Péntektől majd újra tárgyalóasztalhoz ülünk, és megpróbálunk egyezségre jutni. Én meg a klub. Azért is fáj, ami történt, mert én a segítőimmel együtt, akiktől szintén elköszöntek, ezer szállal kötődöm Egerhez, nem csak egyszerű munkahelynek tekintettem a klubot. De itt nincs helye érzelgősségnek, a mai futball, sőt a mai világ körülöttünk nem erről szól" – tette hozzá Simon Antal.
Forrás: nso.hu
Simon Antal mellett segítőinek, Vojtekovszki Csaba pályaedzőnek és Kövesfalvi István kapusedzőnek is távoznia kell.