Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 413
Látogatók tegnap:483
Összes látogató: 1395225

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Világosban akar otthon játszani az Egri FC - van B verzió is

Kedden délelőtt újabb egyeztetések zajlottak Egerben, amelynek lényege, hogy minden érintett támogatja azt, hogy a villanyvilágítás kiépítése elkezdődjön, megvan a szándék és a pénz is erre. Az építkezés azonban az előzetes becslések alapján március végére érne véget, addig viszont az Eger már három hazai találkozón is túl lesz a sorsolás alapján (Diósgyőr, Videoton, Paks).

Az újoncnál az MLSZ partnerségében bíznak. Úgy tudjuk, délután egyeztetések is zajlanak majd ez ügyben, John Marshall, az angol tulajdonos azt próbálja meg elérni, hogy az Eger előrehozott időpontokban játszhassa le a mérkőzéseit, hiszen ebben az esetben nem lenne szükség villanyvilágításra, és az együttes valóban hazai pályán léphetne pályára. Március végétől pedig a villanyfényes meccsek sem jelentenének akadályt, hiszen a tervek szerint addigra elkészülne a fejlesztés.

A klubnál bíznak ebben a verzióban, de arra az esetre is fel kell készülni, ha elutasítást kapna a tervezet. B verzióként Vác szerepel hazai helyszínként. Amennyiben az Eger nem játszhat hazai pályán az első időszakban, akkor minden valószínűség szerint a Duna-parti város stadionja ad majd otthont a hazai bajnokiknak.

Vancsáékkal tárgyaltak: nincs komoly fejlemény

Ahogy hétvégén jeleztük, a napokban tárgyalóasztalhoz ültek az előző és a jelenlegi vezetés képviselői. Jámbor János, a korábbi szponzor bizalmasa, Vancsa Miklós egyeztetett az Eger angol tulajdonosával. Úgy tudjuk, hogy az új befektető szívesen venné, ha Jámbor János továbbra is jelen lenne támogatóként a klubnál. Ha az üzletember erre vevő, akkor hétvégén ismét tárgyalóasztalhoz ülhetnek a felek, immáron Jámbor részvételével. A helyzetet nehezítheti, hogy a korábbi támogató szerint akadnak még vitás pénzügyi kérdések, amit rendezni kellene, ráadásul a hírek szerint Jámbort más klubnál is szívesen látnák szponzorként.

Rakovic megjött, az ETO-val tárgyalnak

Ami az együttes erősítési terveit illeti: ahogy arról beszámoltunk, a tengelybe mindenképpen igazolnának. A belső védő posztján a diósgyőri Rakovic volt a fő jelölt, aki hétfőn meg is jelent a tréningen, kedden ellenben nem vett részt azon, így nem tudni, mi lesz a sorsa. Korábbi értesülésünk szerint Jarmo Ahjuperát is kölcsönvennék a siófokiak mellett az egriek is, ez ügyben zajlanak az egyeztetések az ETO-val. A napokban számos külföldi próbajátékos is csatlakozik majd a kerethez, az ő sorsuk a tesztelés után dől el.

 

Forrás: csakfoci.hu


Hozzászólások
#1 | Sanyosz - 2013.02.19 16:59
Eddig sem engedélyezték az időpont módosítást, nem értem, most miért tennék.
Ha legalább lenne valami látható jele, hogy csinálják, de még az sincs, csak az ígérgetés, hogy majd egyszer kész lesz.
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist