Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 521
Látogatók tegnap:483
Összes látogató: 1395333

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Továbbra sincs megegyezés

„Maradjunk annyiban, elvi síkon beszélgettünk, megegyezésről szó sincs – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Simon Antal, az utolsó előtti helyen álló egriek korábbi vezetőedzője, akit szűk három hete menesztettek a Heves megyeiek kispadjáról. – Valóban volt egy beszélgetés az angol tulajdonos, John Marshall képviselőjével, Szokai Mártonnal, de konkrétumokról nem esett szó. Abban maradtunk, szerdán még egyszer leülünk beszélni, remélem, minél hamarabb pont kerül az ügy végére. Mindegyik félnek ez lenne a legkellemesebb."

Vagyis várni kell arra, hogy az új tréner, Mészáros Ferenc leüljön az egriek kispadjára. De hamarosan erre is sor kerülhet.

„Tudom, hogy egyeztettek a felek, bízom benne, mihamarabb sikerül megállapodniuk – fogalmazott a legutóbb a Zalaegerszegi TE-nél dolgozó Mészáros Ferenc. – Addig nem ülhetek le a kispadra, amíg nincs megegyezés, múlt hét pénteken is Tóth Dénes megbízott edző meccselt. Valóban nem egészséges ez a helyzet."

Egri szempontból az sem, hogy kilencpontos lemaradással kullognak a legrosszabb bennmaradó helyen álló Lombard Pápa után.

„Elismerem, kisebbfajta csoda lenne, ha a társaság megragadna az NB I-ben, de csodák vannak, csak hinni kell bennük – folytatta optimistán a szakember. – A múlt hét pénteki, Diósgyőr elleni mérkőzésen az első húsz-huszonöt percet kivéve egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a csapat, ám sajnos így is egy nullás vereség lett a vége. Remélem, szombaton már leülhetek az egri kispadra, és onnan segíthetek az együttesnek!"

Minden segítség jól jön – pláne, ha a Videoton az ellenfél...

 

Forrás: nso.hu


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist