A fociszurkolók nélkül semmit sem ér. A Magyar labdarúgó Szövetség örök becsűje. Ezzel mindössze egy baj van. Az embernek olyan érzése van mintha egy óvodás gyermekkel beszélgetne, aki azt mondja szereti a spenótot, de mégis fintorog és kiköpi mikor a szájába veszi. A szövetség szerint szükség van szurkolókra, de minden eszközzel azon van, hogy ráijesszen azokra akik még járnak meccsre.
Kezdjük egy kis helyivel. Egerben nincs világítás emiatt a szövetség nem engedte a hazai pályát. A kis pénzből éldegélő egri polgár járt már Debrecenben, Budapesten, Miskolcon és Vácon is hogy láthassa csapatát. Mert a szövetség a szurkolókért van.
Most az MLSZ elutasította azt a kérelmet, hogy az egri csapat hamarabb játszhassa Paks elleni bajnoki mérkőzését hiszen, a meccs és a szerdai Ligakupa meccs között nem telik el 48 óra.
Akkor nézzünk egy két mondatot: Egervári Sándor egyik magazinnak: eltekintek a játékos meghívásától, mert szerintem sérülésveszélyes 48 órán belül két meccsen pályára lépni.
De lehet valakinek ez sem elég: Két bajnoki találkozó között 72 órának el kell telnie, ezért a versenybizottság két másik mérkőzés időpontját is módosította. Jah, hogy Ligakupa nem érdekes ott lehet hamarabb mérkőzést játszani? Ennyire vegyük mi is komolyan az önök által létrehozott kupát? 2011-ben a Videotonnak engedték, hogy mérkőzésüket később játsszák, mert 3 játékosuk is szerepelt az utánpótlás válogatottban és a két meccs között nem telt el 48óra. Persze persze az válogatott meccs. Uraim a kettős mérce.
A kedvencem. Az Eger eddig játszhatott hazai pályán a Ligakupában? Addig még nem ment ki a mérkőzésre csak 50 ember? Most, hogy a Fradi érkezik és még az is lehet, hogy többen kimennének, most Vácra kell megint utazni. Uraim maguk elhiszik, hogy a szurkolókért vannak? Vagy egyszerűen félnek, attól, hogy lehet lenne szurkoló illetve néző egy meccsen? Butaság, de lassan az az érzésem önöknek valamiért nem tetszik, ha valaki jár futballmeccsre.
A kritikusok most mondhatnák, hogy mindent megtett a szövetség a válogatott meccs miatt, azért, hogy ne legyen zárt kapus. Persze mert így az ő bevételüket vették el, remélem ezt nem kell tovább magyaráznom.
Kicsit nézzük jobban szét a hazánkban. Fradi - Újpest, 16 000 néző, kiváló hangulat. Következmény mindenkit büntessünk meg, mert ez így nem mehet tovább. Igen szerintem is jobb az Eger - Kecskemét meccs 27 fizető nézővel Debrecenben, vagy az MTK - Siófok derbi 120 fizető nézővel és 18 cherleader lánnyal.
Most pedig jön a java. Aki kimegy a stadionba és arra vetemedik, hogy rendet bont, akkor bezárják a kapukat, más sem mehet meccsre, ne legyen bevétel, és büntetnek mindenkit. Akár egy ember butasága miatt.
Egy szurkoló igazán kiváló meglátása az új szabályokkal kapcsolatban:
Napjainkban mindennapos a vandalizmus, a rongálás a tömegközlekedési eszközökön. Megoldás: Mivel a rongálások a közlekedési vállalatok által üzemeltetett járműveken keletkeznek a vállalatokat pénzbírsággal kell sújtani! (Miért engednek fel mindenkit a buszra, vonatra, villamosra?????) Nem baj, ha a bírság veszélyezteti a közlekedési vállalat fennmaradását, mert rendnek kell lenni!!! Az utazóközönséget is büntetni kell, mert az elkövetők közöttük húzódnak meg! Ezért a járatokat üresen kell járatni a megállók között, menetrendszerűen, de arra senki ne szállhasson fel! Ebből majd tanulnak a piszok vandálok!
Újabb probléma: Elszaporodtak a betörések. A lopások, betöréses lopások kurrens zsákmányai értékes műszaki cikkek, élelmiszerek! Megoldás: Büntessük meg az ingatlantulajdonosokat, hiszen ha nem lennének ingatlanok, akkor nem lenne hová betörni! A műszaki cikkeket, valamint az élelmiszert árusító üzleteket meghatározott időre be kell zárni, a dolgozók menjenek be, végezzék a dolgukat, de vásárló ne mehessen be a boltba! (Zártkapus kereskedelem). Probléma megoldva.
Ha továbbmegyünk, ezzel a gondolatmenettel simán megoldhatóvá válnak évek, évtizedek óta megoldandó problémák is: ittas vezetés, gyorshajtás – zártkapus autóutak, autópályák.
Ezek után is komolyan gondolják, hogy nem csak a bűnök elkövetőit kéne büntetni?
Egy pozitív hatása azért lehet ennek a bekeményítésnek: Lehet új munkahelyek fognak létre jönni. A klubok majd felbérelnek embereket, hogy öltözzenek az ellenfél színeibe, gyújtsanak egy görögtüzet, és akkor végig sem kell játszani. A meccs miénk 3-0-val, az ellenféltől 3 pont levonva, és még be is zárják a stadionját. Ugye milyen könnyű megnyerni a bajnokságot?
KÖSZÖNJÜK MLSZ!!!