A Ligakupa elődöntő visszavágóján a Ferencvárosi TC otthonában próbálhatjuk meg kivívni a továbbjutást. Az eredménytől függetlenül dicséret illeti a csapatot, hiszen a papírformát többször megdöntve jutott el a döntő kapujáig. Azonban az első mérkőzés után már úgy tűnik, belépni nem lesz egyszerű.

Kétgólos hátrányból indulunk, vesztenivalónk nincs, az, hogy hány góllal jut tovább a Fradi, már ha továbbjut, számunkra lényegtelen. Úgy tűnik Mészáros úr nem így gondolja, elég erős déja vu fog el, hiszen újra ötvédős formációban lép pályára a csapat. Számomra érthetetlen, miért nem lehet támadóbb szellemben pályára lépni? Gondolom a bajnokikon is bevetésre kerülő taktikát akarja begyakoroltatni a szakmai stáb. Azonban ha 9 pontos hátrányban vagyunk, akkor mégis inkább az előre játékot kellene gyakorolni, vagy tévednék?

Elnézést a hangnemem miatt, nem akarok senkit sem megsérteni, csak tényleg értetlenül állok az eset előtt. Mint szurkoló, ha már vesztesként övünk ki egy párharcból, akkor tegyük azt szimpatikusan, próbáljunk meg borsot törni az ellen orra alá, legfeljebb pozitívan csalódunk.  A másik dolog, az ilyen alibi focit, amit egy-két ember csinál, azt az NB3-as focisták bármelyike meg tudná csinálni.

Magáról a mérkőzésről: a hazaiak már a saját térfelünkön letámadnak minket, Moniz láthatóan azt akarja, hogy ők szerezzék meg az első gólt. A 8. percben történik az első érdekes incidens, Csukics könyökölt, noha bőven megért volna egy pirosat, a bíró sárgával büntette a cselekedetet. Ezt követően a zöld-fehérek uralták a meccset, Leonardo emelkedett ki közülük, agilisan bátran játszott, helyenként cikázott a játékosaink között.  A 16. percben már a vezetést is megszerezték, Peric révén.

Ébredni azonban ezután sem ébredtünk, a hazaiak meg mér 3 gólos előnyben nem erőltették magukat, bár így is beszorítottak minket.  A „támadó játékunkra” nincs megfelelő szó, talán Buacs volt a legveszélyesebb játékosunk, igaz ő sem a kaput, hanem Leonardot veszélyeztette… Mondjuk ennél incidensnél is inkább a hazai játékos érdemelt volna lapot, méghozzá a sötétebb árnyalatút, végül mindketten besárgultak…

Csoda történt, pontosabban egy lövés, laza 77 perc játék után, Preklet vállalkozott távolról, nem volt rossz, de elszállt a kapu fölött. Nagyon negatívan fogalmaztam, pozitívumként felsorolható, hogy elég szervezettek voltunk, bár a Fradi nem törte meg magát, azért mégiscsak szép teljesítmény a jó védekezés.

Sváb próbálkozott távolról, Brljaknak nyújtóznia kellett. Rá egy perccel részünkről az eddigi legszebb teljesítmény, egy szép kényszerítő után került ziccerbe Buacs, az egyenlítés sajnos nem sikerült.  Az utolsó helyzet a Fradié volt, Orosz szabadrúgása szállt el a kapu fölött.

A hazaiak jutottak tehát a döntőbe, kettős győzelemmel, 1:0-val búcsúztatták az Albert stadiont. Részünkről bátrabb játékot vártam volna, amikor próbálkoztunk látszódott, hogy nem reménytelen a helyzet, de egynél több helyzetre lenne szükség a győzelemhez. A csapat pedig a mai teljesítménytől függetlenül gratulációt érdemel, hiszen bravúros teljesítmény volt idáig eljutni.