John Marshall február elején lett az Egri Futball Club Kft. többségi tulajdonosa, s akkor az angol üzletember megígérte, hogy "záros határidőn belül" felépíti a stadion világítását, továbbá azt, hogy "stabil csapat játszik majd a tavaszi szezonban". Nos, úgy tűnik, a "stabilitás" csak azt jelenti, hogy stabilan verik az Egert, és immár elkerülhetetlennek tűnik a kiesés, a világítóberendezés építése azonban pénteken elkezdődött!
- Ezt megírhatjuk? Hiszen annyiszor állt már küszöbön az építkezés, aztán semmi sem történt - kérdeztük John Marshalltól.
- Immár ténykérdés, hogy elkezdték a világítóberendezés építését. A kivitelező a TEN'T nevű cég,Tóth Imre úr a tulajdonosa, de meg kell mondanom, nem vagyok száz százalékig elégedett. Az árat túlságosan magasnak érzem, van bennem némi gyanú, hogy kevesebbért is el lehetne készíteni a világítást, de mivel olyan ember vagyok, aki tartja a szavát, most már elindítottuk az építkezést, kerül, amibe kerül.
- Ön finanszírozza a projektet?
- Én indítottam el az egészet, sok pénzem van benne.
- A város is hozzájárult?
- Az összköltség mintegy tíz százalékával.
- Úgy tudjuk, tartozik a játékosoknak. igaz ez?
- Kedden kifizettem a februári járandóságot, már csak a márciusi rendezése van hátra. Az sem késik sokáig. Az a célom, hogy stabilizáljam az egri futballt, ha kiesünk, akkor a következő idényben a másodosztályban. Ebben Kocsis Zoltánnal, kisebbségi tulajdonostársammal működök együtt.
- Már elnézést a túlságosan leegyszerűsítő megfogalmazásért, de a közvélemény már csak feketén, fehéren gondolkozik. Kocsis úr a "jó fiúk" közé tartozik?
- Abszolút! Kocsis úr szívén viseli az egri foci sorsát. Ő teljes mértékben jó fiú. ("Good guy") óriási segítségemre van, miként Szokai Imre Márton úr, az ügyvezetőm. Utóbbi óriási tapasztalatával és a magyar futball alapos ismeretével.
- Mi lesz a másik csapatával, a Váccal?
- Nézze, jelenleg technikailag csak egy csapatom van, az Eger. Vácon nem vagyok birtokon belül.
- Sokan azt mondják, az Egerben csak azért vásárolt többségi tulajdonrészt, hogy a Vác számára Nb II-es licencjogot szerezzen.
- Ez nincs így. Mint mondtam, az egri futball stabilizálása a célom, hosszú távú terveim vannak, a Vác számára pedig vissza akarom szerezni az NB II-es licencjogot.
Forrás: fourfourtwo.hu