Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 6
Látogatók tegnap:553
Összes látogató: 1395371

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
VISSZAUTASÍTJUK AZ ÖNKORMÁNYZATUNKRA MUTOGATÓ NYILATKOZATOKAT

John Marshallt Kocsis Zoltán mutatta be a városvezetőknek. Habis László polgármester és Rázsi Botond alpolgármester már az első találkozás alkalmával több, az egyesület működését érintő problémáról számolt be az üzletembernek, mint amiről a tulajdonszerzéskor tudomása volt. A városvezetők ekkor ismertették azt is, hogy Eger Önkormányzata milyen kötelezettségeket vállal, s ezzel kapcsolatban John Marshallnak észrevétele nem volt, sőt, egyetértéséről és együttműködéséről biztosította az egri tisztségviselőket.

Leszögezzük, hogy Eger Önkormányzata tavaly is, és idén is 10,8 millió Ft-ot különített el a költségvetésben a labdarúgás támogatására. Az utánpótlás számára 1200 óra ingyenes pályahasználatot biztosított a város, és a Közgyűlés döntése értelmében Eger kész volt a világítás kiépítéséhez szükséges 18 millió Ft önerő átutalására is. Az MLSZ-nél január végén folytatott tárgyaláson az önkormányzat képviselői biztosították a sportági szövetséget arról, hogy az esetleges, több százmillió Ft-os stadion-rekonstrukcióhoz Eger kész hozzáadni a 7%-os önerőt (ez megközelítőleg 50 millió Ft-ot jelentene). Az önkormányzat kész lett volna segítséget nyújtani az FC-nek abban is, hogy a kellő TAO-támogatáshoz partnerekre találjon, ám a tulajdonosok ezt a partnerséget sem fogadták el.

A klub gazdálkodása nyilvánvalóan hibás, átláthatatlan és felelőtlen, ez eredményezte a csődhelyzetet. Eger Önkormányzatának a kötelessége az, hogy felelősen gazdálkodjon a közpénzekkel. Városi kötelesség az utánpótlás nevelés, a diáksport, valamint a tehetséges egri fiatalok versenyeztetésének támogatása. A profi sportban az önkormányzat csak átlátható viszonyok között vállalhat szerepet. Eger többször bizonyította: kész arra, hogy vállalja az eredményességet elismerő, kiegészítő szponzorációt is.

Fentiek alapján visszautasítunk minden, az Egri FC-nél kialakult helyzettel kapcsolatban, az önkormányzat felelősségét felvető nyilatkozatot, hiszen a csődhelyzet az Egri FC Kft. tulajdonosainak átgondolatlan tevékenysége miatt alakult ki, ahhoz a városnak semmi köze. Az Egri FC tulajdonjoga hosszú évek óta teljesen független a várostól. A tulajdonjoggal lehet élni, de lehet rosszul élni, vagy visszaélni is, mostanában a labdarúgásban sajnos az utóbbiakat látjuk és tapasztaljuk.

Nem kívánunk részt venni a tulajdonosok egymás előtti titkolózása, félreértései által okozott méltatlan vitában. A napokban megjelent nyilatkozataikat azért kényszerülünk mégis kommentálni, mert azok rossz fényt vetnek városunkra, s ezért kötelességünk elhatárolódni az önkormányzatot érintő feltételezgetésektől.

Ha a klubtulajdonosok a megoldást keresnék, nem támadnák a várost, amely nem titkolózott, hanem mindig időben teljesítette a vállalt kötelezettségeit. Fontosnak tartjuk, hogy mindenki lássa: Eger Önkormányzata a lehetőségeihez mérten mindenben segítette a klub működését, holott nem tulajdonosa annak. Számos gesztust tettünk a klub életben tartása érdekében: a csapat kecskeméti útjának kifizetését Eger Önkormányzata vállalta magára, a tavalyi pályahasználati keret túllépése miatt fennálló tartozásból is jelentős kedvezményt adtunk volna az FC-nek, ám rossz gazdálkodásuk és csődhelyzetük miatt ezzel sem tudnak élni. Az egyesület ingyen használta a klubházat, még csak rezsit sem fizetett a fenntartó Egri Városi Sportiskolának.

A kialakult helyzet Eger városa számára vállalhatatlan. Most is kijelentjük, hogy csak olyan egyesületet támogatunk, ahol minden tisztán, követhetően és átláthatóan működik. Jó példa erre az Egri Vízilabda Klub, amely mellett az önkormányzat évekkel ezelőtt elkötelezte magát, s ez a jövőben sem változik.


Hozzászólások
#1 | hopp - 2013.05.02 19:16
Megint a vizilabda!
Gyalázat és nevetség!
Alkalmatlan emberek tömkelege!
#2 | gagarin - 2013.05.02 19:38
Hopp! Mit nem értesz a kicsi agyaddal? A vizilabdát csak példaként hozta fel, hogy ha valamit megigérnek akkor azt betartják! Ez egy üzenet a senkiházi angolnak. Érdekes hogy semelyik sportág nem panaszkodik, csak a foci. Lehet, hogy a klub vezetői pancserek?
#3 | Esi - 2013.05.02 20:05
Igaza van az előttem szólónak! Nehogy már a vízilabdát kezdje ki valaki! Inkább példát kellene venni róluk, hogyan kell átláthatóan, szakszerűen és eredményesen vezetni egy sportszervezetet. Aki mindezt tudja, az érdemes arra, hogy az önkormányzat támogatását bírja. A foci korrupt, csalókkal, ügyeskedőkkel teli akiknek sem a sport, sem az emberi erkölcs nem fontos. Számukra egy fontos van csak és az a pénz. Hát tessék, ide vezet ez a szemlélet!!! Tessék okulni és tanulni!!!
#4 | hoopáté - 2013.05.02 20:47
itt nem ismernem el más sportot ?
melyik a népszerűbb szerinted a vizibohóckodás vagy a labdarúgás ? J.M. megmondta a kerítés többet került mint amennyit a város adott volna a klubbnak évente .. és most megösszedől minden sírnak szerintem ezt akarták ...
#5 | WTF - 2013.05.02 21:40
Öhöm, az angol nyilatkozatában felmerült egy érdekes rész, amire Rázsiék nem reagáltak. De most már tudjuk, hogy Harmati miért akart beszállni a fociba... Vagy ha ezt hivatalosan cáfolni tudja valaki, akkor azt ne tartsa magában.
#6 | Esi - 2013.05.02 21:41
Melyik a népszerűbb? Egerben? Elnézést de ez nem is kérdés! Javaslom nézzél ki szombaton délután az uszodába és a kérdésedre választ fogsz kapni.
Nem mondom, hogy egy jól menedzselt focicsapat nem vonzana több nézőt, de ugyebár jelenleg sem jó menedzsment, sem jó focicsapat nincs. Innentől fogva miről is beszélünk?
#7 | Rázsi Botond - 2013.05.03 00:41
WTF: mert röhejes feltételezéseket nem méltatunk válaszra sem, azért...
#8 | Karoly - 2013.05.03 06:42
Kedves Rázsi úr !
Az Önök felelősége igen nagy az az egri foci tönkretételében !
Lásd. LÉTESÍTMÉNY, ami miatt nem játszhattunk ITTHON !!!
u.i.:uszoda (nem is akármilyen) is hamarabb lett mint csapat ...
#9 | karcsinak - 2013.05.03 08:23
Karoly, szerinted, honnan kellene elvenni azt a pár milliárdot, amiből ezt a romhalmazt fel lehetne újítani? Talán az iskoláktól, Vagy az Egészségügytől? Adj már tippet, és ha sikerül, akkor indulj a választásokon, mert én rád fogok szavazni.
#10 | Karoly - 2013.05.03 08:55
Az a "romhalmaz" nem az elmúlt évben vált azzá ami.
1956-tól már eltelt néhány év és közben , hogy szavaiddal éljek néhány milliárdért építettek egy uszodát ...
#11 | karcsinak - 2013.05.03 09:06
Ha 56-tól nem csinálja senki akkor azt miért a mostani városvezetőkön kéred számon? Uszoda meg nem volt hiszen a régi megsüllyedt és lebontották.
#12 | Karoly - 2013.05.03 09:15
Érdekes az Önkormányzat se a stadiont nem akarja rendbe tenni se a csapatot nem akarja fenntartani !?
#13 | SENIOR FRONT - 2013.05.03 09:46
Karoly most teljesen egyetértek veled. Véleményem szerint, ami itt folyik az kimeríti a kollektív bünösség fogalmát. Az én prioritási sorrendem perpillanat a következö:
1. MLSZ
2. Önkormányzat
3. Kocsis,Marshall és társaik, barátaik
4. Jámbor-Vancsa-Simon
5. Mi szurkolók akik nem álltunk ki az érdekeinkért és nem fogtunk össze hamarabb
A sorrend természetesen változtatható de a tényen nem változtat.
#14 | hoopáté - 2013.05.03 20:20
És lehet, hogy a végén még le is dózerolják. Mert azt is jó tudni, hogy ha meg is épül, akkor is az önkormányzat tulajdonába kerül, dacára, hogy eddig nem adtak bele érdemi összeget.

Mennyit segített az önkormányzat?

Az önkormányzat 18 milliót ígért a pályavilágításba és 10 milliót az utánpótlás működésébe. Annak érzékeltetésére, hogy ez milyen kis összeg a klub működésében, elmondható, hogy csak a kötelező kerítések a pályán 24,5 millióba kerültek. Úgy tartanak igényt egy felújított stadionra, hogy alig adtak bele bármit is.

és ez most hogy van ?
#15 | egerfan - 2013.05.03 20:53
Elmagyarázom.
Magyarországon minden stadion állami/önkormányzati tulajdonban van (a győri ETO Park is állami hitelből épült). Így bármelyik klub, amelyik fejlesztést hajt végre az általa használt stadionon, az pontosan tudja, hogy nem a sajátját fejleszti. Ugye senki nem hiszi el, hogy az angol ezt nem tudta?
Azon lehet vitatkozni, hogy az önkormányzat miért csak 18 milliót ajánlott fel, de utólag látszik, hogy nagyon is jól tették, hogy óvatosak voltak. Ők már régóta látják, hogy kocsisnak nem szabad pénzt adni, pláne nem úgy, hogy semmi kontrolljuk nincs afelett, hogy mire is költi. (a tao-s pénzeket csak a klub hívhatja le, tehát az önkormányzat egyedül nem tudta volna lebonyolítani a beruházást)
#16 | hoopáté - 2013.05.05 16:13
ez ilyen nesze semmi fogd meg jól magyarázat volt .. de a stadion úgyis a város tulajdonában van , nekik nem céljuk ezt fejleszteni ? mert ezt csak egyszer kellene normálisan felépíteni
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist