– Nagyon úgy néz ki, hogy nem tudunk kiállni a hétvégén. A lényeg az, hogy már nagyon ki vannak szipolyozva a játékosok, hiszen több mint három hónapja nem kapták meg a bérüket – tájékoztatott Mészáros Ferenc. – Tudomásom szerint a külföldiek hazamentek, kirakták őket a szállásukról, illetve budapestiek is hazautaztak, tehát Egerben már nincs senki. Senkitől semmilyen biztató jelet nem kaptunk arra vonatkozóan, hogy a kintlévőségek akár egy kis része is rendezve lesz. Nagyon úgy néz ki, hogy az Egri FC számára befejeződött a szezon. Vége. Már a legutóbbi meccs előtt is szét voltunk zilálva, de sportszerűségből még kiálltunk a Pápa ellen, de már akkor is hatalmasak voltak a gondok. Azóta nem is edzettünk, illetve az utolsó három hétben csupán heti két edzésünk volt, úgyhogy törvényszerű volt, hogy ez lesz, hiszen két edzéssel az NB I-ben nem lehet mérkőzést játszani. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogunk pályára lépni az Újpest ellen. Lehetetlen úgy összetrombitálni ez a csapatot, hogy senki nem mond semmit. Fogalmunk sincs, mi történik a háttérben azóta, hogy egy hete bejelentették, egy forintért eladó a klub.
Forrás: rangado.hu