„A nyáron a csapat teljes erőbedobással készült az NB I-re. Az első hazai mérkőzésünket a Hódmezővásárhely ellen játszottuk, ahol a 2001-es születésű játékosok kölcsönben voltak az U12-es csapatnál, így nem tudtunk győzelmet aratni, 6-5-re elveszítettük a mérkőzést. A 4. fordulóban megszereztük az első győzelmünket hazai pályán, ahol már a 2001-es születésűek is nálunk játszottak, a meccs eredménye 2-1. Egy vereség és egy döntetlen után a Debreceni SI otthonába látogattunk, ahol a félidőben magabiztos játékkal, egy büntetőt hibázva 0-3-ra vezettünk, de aztán „azt hittük, a bab is hús”, és a meccset elveszítettük 4-3-ra. A 22. fordulóban hatalmas erősítésnek számított a Gyöngyösről igazolt Sándor Bence, aki kimagaslóan szerepelt. Kiemelném az utolsó mérkőzésünket, ahol a bajnok Honvédhoz látogattunk és 3-0-ás vereséget szenvedtünk, de a csapat remekül helyt állt.”
A csapat mérlege: 30 mérkőzés, 6 győzelem, 6 döntetlen, 18 vereség, 65 lőtt és 109 kapott gól. Eredménye 24 pont, amellyel a 14. helyen zártak.