Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Vojtekovszki Csaba
Megkértük Vojtekovszki Csabát, hogy értékelje a tegnapi mérkőzést.
"A mérkőzés célja többek között az volt, hogy gyakoroljuk az ellenfél térfelén történő labdaszerzést és az abból való támadás befejezést, illetve kíváncsi voltam arra, hogy fáradtabb állapotban hogyan alakul az akaraterő képessége, kik tudnak még plusz energiákat mozgósítani. Az első félidőben sok labdát szereztünk letámadásból és a visszatámadásból. Számos gólszerzési lehetőségünk adódott, de az utolsó passzoknál vagy a befejezéseknél hiányzott a frissesség. Mivel az elmúlt napokban nagyobb terhelést kaptak az átlagosnál, ezért a minőségi megoldásoknál ez kiütközött. Gyakorlatilag a magasabb osztályoknak megfelelő edzésszámmal és ritmusban folyik a felkészülés. Jelenleg több olyan labdarúgónk van, akinek még hozzá kell szoknia ehhez a tempóhoz, nem beszélve a fiataljainkról, akik számára adott a lehetőség a csapatba kerülésre. A második félidőben is sok gólszerzési lehetőségünk volt, bár néhányszor az ellenfél is eljutott a kapunkig. Összességében a fiatalokból álló ellenféllel szemben főleg az első félidőben nagy fölényben játszottunk, és a helyzeteink alapján a nagyobb arányú győzelem sem lett volna túlzott. Továbbra is szükségünk lenne 3-4 minőségi játékosra ahhoz, hogy merészebb célokat tűzzünk ki."