Vojtekovszki: A helyzetek alapján akár több góllal is nyerhettünk volna. F?leg a második félid?ben alakítottunk ki kontratámadások végén négy-öt nagyon komoly helyzetet, ám ezek közül csak egyet tudtunk gólra váltani. Az egyértelm?, hogy van még hová fejl?dnünk. Ugyanakkor az is látszik, hogy ezt a játékstílus, amit mi képviselünk, kellemetlen lesz minden ellenfél számára. Ha ezt tudjuk hozni a bajnoki mérk?zéseken is, akkor lehet keresnivalónk, igaz, azzal a különbséggel, hogy a lehet?ségeinkkel élni kell.
szolnokimavfc.hu-ról:
A találkozó 12. percében már vezetést is szereztünk. A nyáron érkez? Máté Jánost buktatták a 16-oson belül, a jogosan megítélt büntet?t a sértett magabiztosan értékesítette. Alig tíz percig örülhettünk a vezetésnek, hiszen a 21. percben egy oldalszabadrúgást követ?en a középen egyedül „felejtett” Milic fejelte a labdát a kapunkba. A 31. percben újra megszereztük a vezetést, melyhez hozzájárult az egri kapus bizonytalankodása, illetve Szepessy Róbert harcossága. Támadónk a kapust megel?zve l?tt két lépésr?l a hálóba. A 67. percben ismét egyenlített a Heves megyei alakulat, igaz kissé vitatható 11-esb?l szerzett góllal. A 79. percben aztán Antal szögletét követ?en Papizsanszkij Artur kotorta a játékszert az egri kapuba beállítva ezzel a 3-2-es végeredményt.