Ott voltam a meccsen, lehet, hogy az eredményb?l nem látszik, de egész jó volt. Minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, mert szervezetten és f?ként az els? félid?ben jól is játszottak. Kis szerencsével, illetve nagyobb koncentrációval a félid?ben egy, vagy akár két góllal is vezethettünk volna. A második félid?ben már javarészt a védekezésre koncentráltunk, kevesebb lehet?ségünk akadt és Illyés Daninak is volt két-három bravúrja. Ezzel együtt jó volt látni, hogy volt "arca" a csapatnak, "akartak" a fiúk és helyenként ügyes megoldásokat is láthattunk. Ha így játszanak tovább, lépdelhetünk felfelé. Még egyszer GRATULA!!!!
Nem szeretem Egervári Sándort a válogatott mesterét, de most ?t idézve, hogy szerethet? csapatot épít, azt kell mondjam, hogy ez az egri csapat is lassan szerethet? lesz, és mi szeretjük is!
Molnár Robi eddig jó munkát végzett, felrázta a fiúkat, nem tudom mi az oka, hogy ? nem maradhat hosszú távon a csapat edz?je? Én bizalmat szavaznék neki továbbra is.
Úgy gondolom, hogy ( Vojtit idézve ) ez a csapat 2-3 meghatározó játékossal a télen kiegészítve tényleg szép tavaszt produkálhat.
Úgyhogy hajrá fiúk, mindent bele, soha ne adjátok fel!!
Kósa felkérte Molnárt, hogy maradjon, de ? nem vállalja egyéb elfoglaltságai miatt.
Ha nagyobb rend lenne a klub körül, akkor talán máshogy döntött volna, de ezt már csak én teszem hozzá.
"Czéh Márton: Sajnos nem tudok nektek információt adni a hétvégével kapcsolatosan, mert immár negyedik hete nem tartok az Egri FC-vel, anyagi okokból kifolyólag."
innen: http://hajra-barc...ondolatai/
Egy rutinos játékos már megunta az ígérgetés, vajon a többiek meddig lesznek türelmesek?