Kutasi Róbert, az MLSZ NB II-es bizottságának vezetője utalt arra, hogy a maguk eszközeivel a szövetség is törekszik a régi fellegvárak – így Eger, Szeged és Sopron – méltó helyükre kerülésében. A második vonalat a magyar labdarúgás egyetemévé kívánják alakítani, ahová Egert is szeretettel várják.
Persze ehhez először a klubnak kell kivívnia a jogot, az NB III-as csoport megnyerésével. Urbán Miklós úgy érzi, ez egy teljesíthető feladat. Egy tízezer lakost számláló kisvárosban, Jászapátiban már sikerült megvalósítani. A klubtulajdonos akkor az Egri FC mai szakmai igazgatójával, László Istvánnal dolgozott együtt, legjobb eredményük egy bronzérem volt az NB II-ben, átlagban 2000 nézővel. „Teljesen biztos vagyok benne, hogy a megyeszékhelyen is tudunk csinálni ehhez hasonlót, bízva László István és Kocsis Zoltán szakértelmében, elkötelezettségében.” Urbán Miklós ettől nagyobb terveket is szövöget, ugyanis ha a Jászapáti meghatározó tudott lenni egy NB II-es mezőnyben, az Eger akár az élvonalig is eljuthat.
Forrás: egriszín
Forrás: egriszín