Kósa Sándor tulajdonos november vége óta gyakorlatilag elérhetetlen. A feln?tt csapat játékosainak fogalmuk sincs a klub jöv?jér?l. A külföldi játékosok engem is többször megkerestek, hogy tudok-e bármilyen információt a klubbal kapcsolatban, hogyan készüljenek januárba, jöjjenek vissza vagy keressenek más csapatot..? Teszik ezt azért is, mert a csapat tagjai nem kapták meg egyáltalán - az egyébként megígért - novemberi és decemberi bérüket, illetve a tulajdonos nem fizetett júliusra sem, illetve a szeptemberi-októberi-novemberi fizetésekb?l is visszatartott a gyenge szereplése hivatkozva egyszer fél, majd kétszer negyed havi, tehát összesen egy havi fizetést.
A saját nevemben elmondhatom, hogy miután visszatértem az Egyesült Államokból, 2012. novembert?l az Egri FC f?állású kapusedz?je lettem, el?ször az utánpótlásnál, majd tavasszal Mészáros Ferenc vezet? edz? mellett az NB I-es feln?tt csapatnál is. A klub felém lev? tartozása közel 3 havi munkabér volt júniusban. Mikor Kósa Sándor tulajdonossal megállapodtam júliusban, hogy játékosként is visszatérek a csapatba, amat?r szerz?dést kötöttünk, a munkaszerz?désemmel kapcsolatban pedig abban maradtunk, hogy az változatlan formában megy tovább. Az elmaradt 3 havi munkabért pedig megígérte, hogy szeptemberig rendezi. Az ?sz folyamán történtek kifizetések, de a tény az, hogy az elmaradt három hónapos munkabérem mellé közel újabb három hónap kifizetetlen munkabér "társult", tehát jelenleg közel 6 hónap, azaz fél éves munkabér elmaradása van a klubnak felém. Nyilván más edz? kollégának is van, én most a saját nevemben beszélek. A csapatnál mint játékos és kapusedz?, s az utánpótlásban mint kapusedz? a feladataimat a legjobb tudásom szerint végeztem. Az Egri FC klubot szeretem és büszkén viselem a város csapatának mezét. Itt telepedtem le, itt végeztem f?iskolai tanulmányaimat, itt élek, egri polgár lettem. A tényeket pedig nem fogom titkolni, pláne ha megkérdezik az embert. Sokszor elmondtam a tulajdonosnak is, beszélni sok mindenr?l lehet, szoktak is, de az embert a tettei min?sítik. El?fordulhat sokféle élethelyzet, nem várt problémák a tulajdonos életében is. De ha valaki vezet?nek mondja magát, az legyen hiteles és a problémákról is hitelesen nyilatkozzon.
Azt gondolom mint a csapat kapitánya, ezt a csapat nevében is mondhatom s mint a klub utánpótlás edz?je, az edz? kollégák nevében is kérhetem, hogy várjuk a tulajdonost, nyilatkozzon felel?sen a kialakult helyzetr?l, hiszen itt az egri labdarúgás jöv?jér?l és nem utolsó sorban fiatalemberek sorsáról, karrierjér?l és a megélhetésér?l van szó.