Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 324
Látogatók tegnap:467
Összes látogató: 1222619

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Diósgyőri segítségnyújtás az Egri Sportcentrumnak

A megállapodás értelmében a DVTK szakmai és anyagi segítséget nyújt az Egri Sportcentrum utánpótlás-képzéséhez, cserében pedig a legtehetségesebb fiatalok Diósgyőrben folytathatják pályafutásukat.

- A 2008-as évben azzal a céllal alapítottuk meg az Egri Sportcentrum SE-t, hogy a szép pályafutást befutó játékosoknak lehetőséget adjunk a levezetésre a legalacsonyabb osztályban – emlékeztetett Harmati Péter, az egyesület elnöke. – Az NB I-es Egri FC kiesése, majd megszűnése után tűztük ki célul, hogy továbbra is lehetőséget nyújtsunk a sportolni vágyó gyerekeknek. Az induláskor 11–14 éves focistapalántákkal foglalkoztunk, mára óvodások, kisiskolások is tanulják nálunk a labdarúgás alapjait, illetve az U17-es és U19-es NB II-es pontvadászatba is beneveztünk.

- Mára már egy másik felnőtt csapatunk is szerepel a  megyei II. osztályban. Hosszú távon az a célunk, hogy feljussunk az NB III-ba, majd az NB II-be. Először a Hunguest Hotels-en keresztül Leisztinger Tamással, majd a DVTK-val kerültünk kapcsolatba. A megállapodás nagy segítséget nyújt céljaink elérésében. Jelenleg 159 utánpótlás korú és 40 felnőtt labdarúgó tartozik a klubhoz, és friss hír, hogy az MLSZ jóvoltából 38 milliós TAO lehetőséghez jutottunk, amelyből 5 millió forint az önrész.

- Elkötelezettek vagyunk abban, hogy az utánpótlás nevelést segítsük. - mondta el a sajtótájékoztatón Habis László Eger város polgármestere. Eger olyan város, ahol minden szeptemberben 15-17 ezer diák kezdi meg tanulmányait, ezért fontos szerepe kell legyen a labdarúgásnak, már csak a futball szerető emberek okán is. A legfontosabb szerintem az, hogy jelenleg is 160 gyermek focizik az utánpótlásunkban, ők a jövő záloga. Egerben nem látványberuházásokat szeretnénk, hanem első körben szépen, fokozatosan a létesítményeket felújítani, ez az északi sporttelepre is érvényes kell, hogy legyen. Azt gondolom, jó az az út, amit megkezdett az egyesület, ennek része a DVTK-val kötött együttműködés is. Ennek köszönhetően bízom benne, hogy hamarosan az MLSZ stadionrekonstrukciós programjába is be tud majd kapcsolódni a következő 4-5 éves ciklusban Eger városa. Szerintem erre Eger sportszerető közönsége is igent mondana. Ez most egy nagyon fontos ünnepi alkalom, de a hétköznapokban is sokat kell még dolgoznunk, napi konzultációkra lesz szükség, hogy az építkezést tudjuk folytatni.

- Eger városa több válogatott játékost is adott a magyar labdarúgásnak, elegendő az egykori VB-ezüstérmes Turay József vagy a Videotonnal az UEFA-kupa döntőjéig menetelő Csuhay József nevét említeni - idézte fel Szabó Tamás, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője.

- A DVTK és az egri futballcsapat szomszédvárként mindig nagy csatát vívott, de ez sosem ellenségeskedés, hanem egészséges rivalizálás volt. Csak az elmúlt évtizedben is számtalan ponton kapcsolódik a két város labdarúgása, minden szurkoló emlékezhet Sipeki István, Montvai Tibor, Vojtekovszki Csaba, Katona Attila vagy Balajti Ádám nevére, akik mind Egerben ismerkedtek meg a labdarúgás alapjaival és viselték később a DVTK mezét. Az utánpótlás csapatokban jelenleg is több egri születésű játékos szerepel. Azt szeretnénk ezzel az együttműködéssel elérni, hogy a régiónk legtehetségesebb játékosai ne más klubok felé tett kerülővel érjenek DVTK csapatához, mint a mostani keret tagjai közül Elek Ákos.

- Ennek érdekében indul hamarosan az utánpótlás bázis építése, melynek összköltségvetése 2 milliárd forint és a beruházás végeztével megfelelő számú és minőségű pálya, valamint megfelelő infrastruktúra várja a leendő labdarúgókat. Az észak-magyarországi régió egyetlen elsőosztályú klubjaként a DVTK felelősséget vállal a teljes régió labdarúgásáért. A társadalmi felelősségvállalás jegyében segíteni kívánjuk az egri labdarúgást abban, hogy folyamatosan előre lépve minél magasabb osztályban szerepeljen. Ennek érdekében a későbbiekben tehetséges játékosokat adunk kölcsön Egerbe, akik az első csapat húzóemberei lehetnek. A jövőben pedig szeretnénk az együttműködést kiterjeszteni a kosárlabdára is, hiszen az Aluinvent-DVTK női kosárlabda csapata is tárt karokkal várja a régió legtehetségesebb fiataljait. - zárta a DVTK ügyvezetője.

- Az együttműködés keretében szakmai és anyagi segítséget nyújtunk az Egri Sportcentrum SE-nek - folytatta Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója. - A megállapodás szerint a gyerekek képzési tervének összeállításán túl szerepet vállalunk az edzők belső képzésében is. Kezd beérni Bene Ferenc utánpótlás szakmai igazgató munkája, amit nem csak az egyébként kiváló eredményekben mutatkozik meg, hanem egyre jobban felismerhető stílusjegyeket mutat a DVTK összes utánpótláscsapata.

- Ezeket a módszereket szeretnénk átadni annak érdekében, hogy a fiatalok a legmagasabb szintű képzést kapják már az első edzéstől kezdve. A kisgyerekeket nem szeretnénk kiragadni a családi környezetből, ezért a legtehetségesebbeket is csak 13-14 éves kortól várjuk a DVTK-ba. Az Egri Sportcentrum SE a kilencedik partnerklubunk és hogy jó úton járunk, azt az is bizonyítja, hogy amikor az Európa Liga-mérkőzésen Krasznodarban jártam, ott is azt láttam, hogy az orosz élcsapat akadémiáján is csak középiskolás koruktól tanulnak a gyerekek, a még fiatalabbak a lakóhelyükhöz legközelebbi bázison ismerkednek a labdarúgással.

- Ezt biztosítjuk az egrieknek is, kezdjenek el focizni lakóhelyükön, majd a legtehetségesebbek folytassák a DVTK-ban. A korábbi tapasztalat az volt, hogy a máshonnan érkező fiatalok jelentős lemaradással rendelkeztek, azonban a ma megkötött együttműködés számukra is biztosítja a magas szintű képzést, így zökkenőmentes lehet a beilleszkedés.

A DVTK partnerklubjai

Egri Sportcentrum SE 
Füzesabonyi SC 
Balassagyarmat 
Sárospatak 
Felsőzsolca 
Bőcs 
Edelény 
Abaújszántó 
Szerencs

Forrás: Heol.hu

 

 


Hozzászólások
#1 | Egri! - 2014.09.27 18:34
Habis úr! Nem láttalak az Eger-Zagyvaszántó meccsen! Vagy csak akkor kell az arcod mutatni míg mások nagy erőfeszítésekkel dolgoznak te meg oda teszed magad mint egy földes úr? Szégyellheted magad!!!!!
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Szavazás
ESE - REAC

Hazai győzelem

Döntetlen

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

MATYO 
04.10 10:00
Ez a jancsiszög több klubnál megbukott már, Egerben jól érzi magát mert aki tehetné nem akarja elmozdítani. / miért?/ talán majd a második félévben.

Oreg 
03.31 13:09
Mai SBTC-ESE meccsről várhatóan lesz-e élő TV közvetítés?

Szurkolo 
03.12 14:16
Stadion rekonstrukció hogy áll ? Esetleg egy szöveges , képes infót kaphatnánk?

Peter 
03.10 15:20
Hogy áll a meccs??

Oreg 
03.10 15:02
Félidő?

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Közösség
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist