Az élet, ezen belül a futball folyamatosan változik, erről nem érdemes vitatkozni. Azt halkan jegyzem meg, hogy mi magyarok, ha változtatunk, azt rendesen tesszük. Kidobálunk mindent a múltból – még a jót is –, mert meg akarunk felelni a jelennek. Amiről aztán persze később kiderül, hogy az sem teljesen tökéletes, és kezdődik minden elölről. Volt itt már minden...

Kutas István (1974–78 MLSz elnök), aki már elnökösködése előtt is – sportvezetőként – az erőre és az állóképességre helyezve a hangsúlyt, próbálta megreformálni a focit. (1974-ben ugye a németek nyerték a világbajnokságot, elsősorban pazar állóképességüknek köszönhetően.) Nosza, első- és másodosztályú labdarúgók a lóversenytérre, aki nem futotta meg a teljesítményszintet, az nem játszhatott a csapatában. Az ő időszaka alatt lett elfogadott az akkor modern Cooper-teszt is – 12 perces futás. Ami kifért a csövön (eredetileg amerikai katonai kiképzéshez találták ki). És még megjelent megannyi addig tiltott erőfejlesztő módszer. Ezt már a saját bőrén tapasztalhatta az én generációm.

Ezt váltotta fel az ún. holland módszer. Kis ország, három VB-döntő, nincs miről beszélni, valamit tudnak. Ők már egy kicsit mást vallottak. Both József – nevelőedzőm – a Feyenord csapatánál tanult rengeteget, és hozta haza tudását. Totális futball, pressingek, tolódások, kisjátékok. Számtalan akkoriban új, modern dolog. Belejátszott a stílusváltásba az is, hogy egyik neves élettanászunk a következőt nyilatkozta: “A lovak sokat tudnak futni, meg nagyot is tudnak rúgni, mégsem tudnak futballozni.” Ergo változtassunk!

Közben voltak vezetőink, akik a talján stílusban látták az előrelépés lehetőségét az olasz sikerek hatására (1982 spanyol VB, olasz–német 3-1, 2006 német VB, olasz–francia 1-1, büntetőkkel).

Aztán a spanyol sikerek alatt elterjedt a tiki-taka, és most újra a német stílus.

Vajon miért van déjá vu érzésem?

Elérkeztünk a jelenhez. Sokan azt vallják hazánkban, hogy vissza a gyökerekhez, meg a magyaros technika, meg a magyaros virtus. Csakhogy ott tartunk, hogy topligában egyetlen labdarúgónk van (Szalai, jelenleg ő sem stabil kezdőjátékos). Itthon meg az első osztály játékosállományának jelentős hányada külföldi. Tehát egy picit megkéstünk, és új szabályokra lenne szükség. Megint változtassunk? Optimális esetben az ember ott reformál, ahol nem mennek jól a dolgok. Ha így van, ki kell mondani, hogy mi legalább 30 éve mást sem csinálunk, mint folyamatosan reformálgatunk. Hol a megváltozott politikai helyzet miatt, hol a kegyetlen piac miatt, hol pedig más miatt.

Ám a tények önmagukért beszélnek. Nem tudtunk kinevelni markáns, piacképes labdarúgót az elmúlt időszakban. 

Hogy ki ezért a felelős? Elsősorban mi, szakemberek (én írhatom, mert annak tartom magam), de a közeg többi szereplőjének is megvan a maga szelete a sikertelenség tortájából...

Az edzőnek, a szülőnek, a pedagógusnak egy célja kell, hogy legyen: becsületes, sikeres generációt adni a társadalomnak. Ehhez összefogás, jó kommunikáció és bizalom szükséges, segíteni és erősíteni egymást, nem pedig megkérdőjelezni, uram bocsá'! beleszólni a másik munkájába.

És hogyan változtathatunk a futballunkon? Természetesen van néhány út, amely a sikerhez vezethet. De mindegyikben egy az állandó:

Dolgozni kell keményen, alázattal, céltudatosan, fegyelmezetten, megalkuvás nélkül.

Hogy aztán ez most latin, germán, talján, vagy németalföldi szisztéma, az tök mindegy. Hisz nem ez a lényeg. Mert van nekünk Messink, csak korunkban talán vízilabdázik. Meg Ronaldónk is, csak az meg lehet, hogy kézizik. Aki olvassa a zsenik életútját, az tudja, hogy akár Nadal, akár Federer a futballban is világsztár lett volna, hisz anno remekül bántak a focilabdával. Vajon min múlt az, hogy mégis a teniszre tették voksukat? Költői kérdés, mázlisták vagyunk, hogy azt választották.

Kis ország vagyunk, a tálentek száma limitált. De arányaiban végtelenül sok tehetséges emberke születik nálunk, csak a szakmát kell mellé rendelni. És a hiteles szakmával a lehető legtöbb gyereket bevonni a futballba.

Mit is teszünk mi ennek érdekében?

Az ESSE már egész fiatal korban bevonja az óvodákon keresztül a gyerekeket. (Óvodai projekt)

Megítélésünket olyan szintre kell emelni, hogy azok a szülők, akik a foci felé irányítják gyerekeiket, csakis az ESSE-ben gondolkodjanak. Fiatal gárdával, edzői stábbal bírunk – aminek a frissítése folyamatban van –, képzettek és agilisak a kollégák. Nekik be kell tölteniük a példakép szerepét, izgalmassá és pezsgővé kell tenniük a foglalkozásokat. A mostanra elkészült ESSE koncepciójának dokumentuma pontosan meghatározza a szakmai elvárásokat is, korosztályaik heti edzésszámát, annak időtartamát, helyét, kezdési időpontját. Sok minden mást is, de mivel nyártól gyújtjuk be a rakétákat, nem szaladnék ennyire előre.

A legfontosabb azonban a fenti, vastagon kiemelt megállapítás.

Csak és kizárólag rajtunk múlik, merre vesz irányt a futball az ESSE-ben, és az egyesület által Egerben.

A szkeptikusok persze “a jegenyefák nem nőnek az égig” mondást hangoztatják, hallottam már itt nem egyszer.

Hogy nem lesz könnyű megcáfolni? Ez szinte garantált, senki sem ígérte, hogy az lesz.

De minden adott ahhoz, hogy dolgozhassunk. Tulajdonos, egyesület, edző, gyerek, pálya. Mi kellhet még annak, aki alázattal van a szakmája iránt? 

Lelki füleimmel hallom, pénz nélkül nem fog menni. Amit mi képviselünk, az nem csak pénzkérdés. És biztos vagyok abban, hogy megtaláljuk a megoldást mindenre, ami az ESSE jövőjét meghatározhatja.

Summa summarum, nem kéne haragudni azért, hogy beskatulyázták Eger sportéletét.

Mi a baj azzal, hogy remek vízilabda csapatunk van? És azzal, hogy elsőosztályú kéziseink lesznek? Eger fiatal generációjának szerintem a legjobb. Mert akár három labda(látvány)sportból is válogathatnak.

Versenyhelyzet számunkra, ez kétségtelen. Kevesebb pénz jut? Biztosan! De nem elégedetlenkedni kell, hanem fel kell venni a kesztyűt, és bebizonyítani, hogy a világ legszebb sportjának is van létjogosultsága nálunk. Aztán majd ha bizonyítottunk, beszélhetünk valami egészen másról.

És ekkor frappánsan üzenni a jegenyefásoknak, “A kutya ugat, a karaván halad”.

Végezetül az elmúlt két hét eredményei

Megye IV – egy hazai győzelem és egy idegenbeli döntetlen

Megye II – egy hét pihenő után: lelket gyógyító győzelem (Mátraballa) Gratula!

U/21 – egy csúnya zakó (Putnok) után, két parádés győzelem (Debrecen, Hajdúböszörmény)

U/17 – két emészthetetlen vereség utáni nagyarányú szépségtapasz

U/15 – magukra találtak a fiúk. Egy magabiztos és egy hatpontos győzelem. Jó volt látni a hozzáállást. Az ESSE család elmúlt két hetének csapata!

U/14 – Valami történt… Sima győzelem a Tiszaújváros ellen (elvárt). De amit Diósgyőrben láttam, az elszomorított. Lehet, hogy másik meccset néztem, de ez nem az a csapat, amelyet én megismertem. Míg a DVTK jó gárda és tudatában is volt ennek, addig a mieink (akik szintén jók) “elfelejtették” azt, hogy ők is azok.

Hajrá ESSE, Hajrá Eger!