1: Hogy kerültél képbe Egerbe? Ki keresett meg?
H.M.: Egerben élek és itt is nevelkedtem, már szerettem volna, ha itt helyben tudok játszani, ezáltal a munka mellett az edzést is meg tudom oldani és erre most nyílt alkalmam. Így örömömre szolgált, amikor felvette velem a kapcsolatot Harmati Péter.
2: Mennyit gondolkodtál az ajánlaton?
H.M.: Miután beszéltünk Harmati Úrral és elmondta a csapat körüli dolgokat, nem sokáig kellett gondolkodnom, hiszen itt biztos vagyok benne, hogy sikerül megújulnom.
3: Várod már, hogy újra pályára léphess a Szentmarjay stadionban?
H.M.: Természetesen várom, hogy tétmérkőzésen is pályára léphessek felnőtt játékosként a stadionban, eddig még csak edzőmérkőzésen vagy ellenfélként játszottam itt.
4: Milyen célokkal vágsz neki az idénynek?
H.M.: Személy szerint az nagyon motivált, hogy heti 4 edzéssel készül a csapat, mert az utóbbi időben erősen edzéshiánnyal küzdöttem és emiatt a játékom is visszaesett. Én tudom magamról, hogy ha nincs meg a kellő edzés számomra, akkor halott játékos vagyok és ez eléggé frusztrált. Májusban egy bokasérülésem is volt, amely miatt a szezon utolsó része kimaradt, így újra formába kell még lendülnöm, de ez minden bizonnyal hamarosan össze is fog jönni az elvégzett munkának köszönhetően és remélem, hogy hasznos tagja tudok lenni a csapatnak a későbbiekben.
5: Szerinted melyik poszton volnál hasznára a csapatnak?
H.M.: Azt gondolom, hogy csatárként tudnék a legjobban érvényesülni.
6: Üzensz valamit a szurkolóknak?
H.M.: A szurkolóknak annyit üzennék, vagyis inkább kérném őket, hogy nem hiába említi minden játékos, hogy amikor csak tudnak legyenek ott a stadionban és bíztassák a csapatot, mert közhelynek tűnhet, de valóban sokat jelent, ha végigbuzdítanak minket és a csapat mellett állnak jóban rosszban.