Vártuk a rangadót. Sajnos vereség lett a vége… Lehet ezt szépíteni, ámíthatjuk magunkat, hogy még semmi nem dőlt el, sok van még hátra, de bizony ezzel elúszott a hajó. A mérkőzés tétje pedig éppen ez volt, ha kikapunk, vége a versengésnek, eldől ki lesz a feljutó. Ezért (is) mérhetetlenül szomorú vagyok. De kezdjük a pozitívumokkal. Nagyon örültem annak, ahogyan az ESSE vezetése a mérkőzéshez állt. Volt „reklám” a rádióban, az interneten, felvezető öregfiúk meccs, sok utánpótlás csapat, labdaszedők, felajánlások a legjobbak részére. Ezt mind-mind jó volt tapasztalni. Régi egriként, öreg meccsre járóként sejtettem, így sem leszünk nagyon sokan, de kicsit mégis többen, mint általában. Így is lett. Én ennek is örültem. Manapság nem lehet azt várni, hogy egy megye I.-es mérkőzésre akár ezer ember is kilátogat, még ha rangadó is. Talán ha majd magasabb szinten jegyeznek minket. Pozitív volt a szurkolók kis csoportjának olykor-olykor felhangzó szurkolása is, meg számomra – a nem véletlenül csapatunk legjobbjának választott – Kaszás Norbert játéka. No és persze két- három ígéretes hazai támadás, valamint egy szép szabadrúgásgól. De sajnos itt ki is fújt a pozitív élmény. Ez pedig kevés egy ilyen mérkőzés megnyeréséhez, ahhoz, hogy megelégedve térjen haza a játékos és szurkoló egyaránt. Féltettem a csapatot és sajnos ez „be is jött”. Mindenki meg volt elégedve az előző hetek sikereivel. Talán el is hittük, hogy nagyon jók vagyunk. Látva az első bajnokinkat, én nem voltam ilyen magabiztos. Egyesek jó játékot, kiemelkedő teljesítményeket rebesgettek, csakúgy, mint a Heréd elleni találkozón. Én a Maklár elleni teljesítmény során is mondtam, ez a játék bizony kevés lesz. Kevés is volt. Kezdjük az „elején”. Egy ilyen mérkőzésen, ha tetszik, ha nem, Daninak kellett volna védenie, a kapuból kellett volna irányítania! (Látva Sopronyit a meccs után a földön ülni, nem túlzok, ha azt mondom, még ő is jobban járt volna...) A csapat: amikor a Gyöngyös elkezdett focizni, gyenge, erőtlen, elképzelés nélküli volt a játékunk. Az első félidő végén beszorultunk, a második elején bekapott gyors két gól után pedig szét is estünk. Persze megint lehet azt mondani, meg voltak a helyzeteink. Valóban volt két-három Montvai helyzet. Ő pedig kihagyta… De tegyük gyorsan hozzá, a Gyöngyös is rúghatott volna az első félidőben is gólt. Gondoljunk csak a kapufára! A második bekapott találat után pedig inkább az ellenfélnek volt helyzete, mint nekünk. Egyszerűen, ha fel akarunk (akartunk volna) jutni, profibbnak kell(ett) volna lennünk. Ahogy hallani lehet, az edzés látogatottság sem szökött mostanság az égbe, volt, hogy Dani nélkül.. NB 3.-ra pályázó csapatnak NB3-as szinten kell játszani, edzeni, az Egerben élő Laurinyeczet nem a Gyöngyöshöz engedni, stb.-stb…. Sajnos Sopronyi gyermeteg hibája megpecsételte sorsunkat. Ilyet még a grundon se lehet büntetlenül csinálni. De nem akarom bántani. A többiek sem voltak jók, sőt, szürkék. Talán még a fiatalok. A magasabb osztályokat megjárt, „remek formában lévő” Montvainak, Busainak most kellett volna igazán megmutatnia, hogyan kell gólt lőni, Kerának most kellett volna karmesternek lennie. Hát nem mutatták meg, nem voltak húzó emberek, sajnos. Igazából két szép támadásunk volt, mindkét félidő elején. Montvai azonban mindkétszer hibázott. No meg a szabadrúgás gól. Egy az egyben rendszerint ellenfelünk felénk kerekedett. Egyénileg és csapatként is egységesebb, jobb csapatnak tűntek. Mi pedig akkor, amikor lett volna még idő újítani, csak rugdostuk a labdát elképzelés nélkül. Egyszerűen nem érdemeltünk győzelmet. Sajnos az x is ránk nézve lett volna hízelgő…. Elmondhatjuk lassan, majd talán jövőre…