Hát ez nyögve-nyelős volt! El kell ismerni, a Maklár jól tette, amit egy esélyesebb csapat otthonában tenni kell. Viszont a mieink kapcsán meg kell jegyeznem, hogy amit a GYAK elleni meccs kapcsán mondtam, most is megerősítést nyert. Bizony látható volt, hogy nem vagyunk olyan jók, hogy Dóczit és Antalt mellőzzük… Dóczi hozta a tőle elvárhatót, Antal pedig kis túlzással megmentette nekünk a meccset…
Bollók Gábor: Azt hiszem, ilyenkor szokták azt mondani, hogy nem lehet értékelni teljesítményét. Sajnos a Maklár egyetlen támadása góllal zárult. A találat szép volt, arról kapusunk nem tehetett, viszont más tennivalója nemigen akadt… Azért adok egy 6- os osztályzatot.
Szövetes Krisztián: Igyekezetével nincs baj, most nagyobb hibája sem volt. Egy kicsit mintha nehezebben szokná meg az új környezetet, mint pl. Kaló, de javulgat teljesítménye. Ha pozitív értelemben is ki tudna lógni a sorból, az lenne az igazi. Osztályzata:5.
Kaló Ádám: Ő valóban erősítésnek számít. Elnyűhetetlen, jól lát a pályán. Ha bejönnek első megoldásai, abból igyekszik erőt meríteni. Az egyik legegyenletesebb teljesítményt nyújtó játékosunk. Osztályzata: 6.
Dóczi István: Azt hiszem, az sosem baj, ha ő játszik. Rutinjával, helyezkedésévél és elsősorban elszántságával jó példát mutat a fiatalabbak előtt. A kapott gól kapcsán sem gondolom, hogy komolyabban el lehetne marasztalni, mert bár mindig azt mondjuk, a gólhoz hiba kell, valójában ha nem is elháríthatatlan, de egy szépen megkomponált támadás végén kaptuk a gólt. Osztályzata: 5,5
Dorkó Alex: Volt már jobb meccse. Nem mondhatni, hogy rossz volt, de néha kicsit eltűnik, beleszürkül a mérkőzésbe. Nem az a játékos, aki kihúzza a csapatot a bajból, ha nem megy a játék. Osztályzata: 5.
Farkas Krisztián: Azt hiszem, nem nagyon hagyható ki a csapatból, ha egészséges. Ami talán probléma, hogy viszonylagosan nagy a formaingadozása. Néhány meccsen kiemelkedőt nyújt, néha viszont sok pontatlansággal játszik. Sajnos most is voltak bosszantó hibái. Osztályzata: 5.
Gresó Mátyás: Múltja alapján azt gondolhatnánk, hogy nagy szerepe lehet a céljaink elérésében. Az világos is, hogy van szeme a focihoz, tud(na) is osztogatni, de mégis sokszor körülményesnek, kicsit lassúnak érzem a játékát. Miként Pataki, ő is jobb volt az első meccseken, ami miatt feltétlen hiányérzetünk lehet. Osztályzata: 5,5.
Sebe Márk: Néha el-el tűnik, majd felvillan. Sok mérkőzés és kicsivel nagyobb elszántság kellene ahhoz, hogy érdemben is segíteni tudja a csapatot. Osztályzata: 5.
Szucsik Ádám: A betömörülő védelem ellen nem könnyű a feladata. Nincsennek üres területek, kevésbé van lehetőség a gyorsasága kamatoztatására. Ez sajnos így lesz még néhány meccsen, amire jó lenne valamit kitalálni. Nem játszott sem jobban, sem rosszabbul, mint társai. Osztályzata:5.
Pataki Viktor. Nem értem, mi történt vele. Neki kellene bizonyítania, hogy az első mérkőzéseken nyújtott teljesítménye nem a véletlen műve volt. Azt gondolom, az elmúlt hetek sikertelensége is látszik rajta, bátortalan, ritkán küzd igazán meg a labdákért, bár az is igaz, hogy a társak is inkább Montvait keresik. De ha nem áll helyre az egyensúly elől, baj lehet… Osztályzata:4.
Montvai Tibor: Mondhat bárki bármit róla, amíg hozza a gólokat, – nem mintha rá lenne szorulva – én megvédem. Kétségtelenül figyelnek rá az ellenfelek védői. Ez nem könnyíti mag a dolgát. Meg hát nem is lesz fiatalabb, így a gyors megoldást sem tőle kell várni. Tapasztalata, elszántsága és gólerőssége ugyanakkor kiemeli a többiek közül. Osztályzata: 7.
Antal Zsolt: Nem szoktam néhány perc játék után értékelni senkit. Ami miatt most mégis megteszem, az az, hogy nélküle nem lett volna meg a győzelem. Azt hiszem, mind összjátéka, mind rúgótechnikája olyan, ami hiányzik, ha nincs a pályán. Szerencsére most néhány perc is elég volt, hogy Montvait megtalálja a labdával…..Osztályzata:7.