Mivel is kezdjem egy ilyen mérkőzés után. Talán azzal, hogy maximálisan egyetértek a mester értékelésével. Illetve talán mégsem, egy két gondolattal ugyanis kiegészíteném azt, mint szurkoló.

Sajnos az idő éppen a mérkőzésre lett igazán őszies, de ez szerencsére sem a talajra, sem a játékra nem hatott ki igazán.

Az első 10, vagy talán 15 perc mégis kicsit ijesztő volt. Látszott a görcsösség, az idegesség a mieink játékán. Sok volt az ebből adódó átadási, labdakezelési hiba. Mielőtt azonban az egri érzelmű szurkolók ezt akár meg is fogalmazhatták volna magukban, szép lassan kialakult az a „(t)rend”, ami ezt követően egy jó 50-55 percig tartott. Egyre jobban érezték, talán helyenként még élvezték is a játékot Gresóék. Jöttek a helyzetek. Hol a góllövő cipőt borsodban felejtő Vajda, hol Farkas, vagy ép Gresó találhatott volna be. De éppen egy ilyen „tűzijátékot” követően jött Farek nagyszerű gólja.

Nem mondom, hogy ne próbálkozott volna közben a tárkányi alakulat is, sőt éppen ez adta a meccs igazi ízét, hogy bizony ők is szerették volna megnyerni a meccset. Nagy helyzetig azonban – köszönhetően az ekkor még magabiztos védekezésünknek is – nem jutottak el.

Nem úgy mi. És ha Matyi mesteri emelése a kapufáról nem ki, hanem befelé perdül….. De tudjuk, a ha szónak nincs értelme a sportban. A szünetben így viszonylag nyugodtan lehetett kitárgyalni a játékot.

A második félidőben a korábban említett megilletődöttség ismét mintha felütötte volna a fejét, de szerencsére az csak egy-két percig tartott, aztán egyértelműen mi irányítottuk a játékot. Igaz ez akkor is, ha komoly helyzeteink kontrából adódtak. És akkor jött Gresó Matyi szép átlövés gólja.

Ekkor úgy tűnt, akár nem várt, nagyobb arányú győzelem is lehet a végén. Sajnos nem így lett. Egy hazai – megjegyzem nem túl veszélyesnek tűnő - kontra végén ügyeskedett Csóka. (Nem láttam, jogos volt-e, de sokat elárul, hogy Dungesz nem reklamált.) A gól persze kis túlzással szárnyakat adott az addig támadásban nem túl sokat mutató, legalábbis a kapunkra veszélytelen hazaiaknak. Ezzel együtt néhány perccel később Benke eldönthette volna a meccset…

Aztán jöttek a szögletek. Kicsit bosszantó volt, hogy tudtuk, ez igazi fegyvere a sárkányoknak, mégis ennyi lehetőséget engedtünk nekik. Szinte érezni lehetett, hogy a jól érkező szögletek közül egy be fog akadni. Sajnos így is lett. Nem tudom, kinek kellett volna Csókát fogni, de azt hiszem hatalmas hiba volt nem figyelni rá, még ha nem is az az égimeszelő. Aztán – szinte természetesen – már inkább a hazaiaknak voltak újabb lehetőségeik, így majdnem örülnünk kellett az 1 pontnak is.

Igaza van „varg”-nak is, a meccsre jól felkészítette a fiúkat a mester, talán az idényben most játszottunk a legjobban és legtaktikusabban. Többek között ezért is oly fájó, hogy a táblázaton most nem 3 pont előnnyel állunk. Ugyanakkor annyiszor elhangzott, mind Vígh Feri, mind a szurkolóktól, hogy nem lehet, nem szabad leállni. Az nem a mi játékunk. Nem csak a Boldog elleni meccs volt ilyen, én ide sorolom a Besenyő elleni meccset is, ahol – szerényebb játékerőt képviselő csapat ellen – a 3 gólos előny is épphogy elég lett, miként a hazai Szalók elleni meccs is igen szoros lett. Rendszerint megelégszünk, vagy legalábbis az előny birtokában nem koncentrálunk úgy, ahogy kellene.

És akkor a kiegészítés: Azzal együtt, hogy ez egy jó meccs volt, férfias küzdelem, egyet látni kell. Ha biztosan fel akarunk jutni – amit szívből remélek -, a télen erősíteni kell. Legalább 2-3 ezen a szinten meghatározó játékosra lesz szükségünk. Mindenkit kedvelek, mindenkinek meg van a maga erénye a mai csapatból is. De a cserepadunk „rövid”, vannak játékosok, akiknek pedig legjobb akaratuk ellenére sem megy úgy, mint szeretnék, szeretnénk. És erre sokadszor hívnám fel a figyelmet: tavasszal megyünk Havanba, Boldogra, Szalókra, Borsodnádasdra, Péterkére, Maklárra. Még ha az első kettőt ki is vesszük ebből a felsorolásból, jó lenne, ha megnéznék, visszanéznék játékosok és vezetők egyaránt, tavaly és tavalyelőtt ezeken a meccseken milyen eredményt értünk el. Úgy hogy most pl. az alsó régiókban tartózkodó Besenyő sem volt egy könnyű falat….

Hajrá ESE! Csak a feljutás!