Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
A tábor első napja
Vígh Ferenc:Tegnap érkeztünk az esti órákban és egy értekezlettel kezdtünk, ahol közöltem a várható programot és bemutattam a srácoknak az új arcokat akik érkeztek hozzánk. Ugyebár többen is vannak, Jakab Richárd Cegléd érkezése már biztos, Galambosi Máté Diósgyőr, Balogh Richárd Tállya és Ács Gergő Kiskunhalas, pedig ezen a héten bizonyíthatják, hogy tudásuk alapján a keretünkben van a helyük. A körülményekre nem lehet panaszunk a szállás és az étkezés kiváló. Ma már reggel hétkor futással kezdtünk a fiúk a mínuszok ellenére is mentek rendesen. A délelőtti programot egy kicsit át kellett variálni,mert az északi pályáról a havat csak a déli órákban tudták letakarítani, ezért konditeremben voltunk. Ebéd után a masszőrünk is kezelésbe’ vette a srácokat. Aki akart az kihasználta a többieknek csendes pihenő volt. Délután viszont már minden adott volt és amit mára terveztem azt maradéktalanul meg is tudtunk csinálni. Kemény hét vár a srácokra, de ha becsülettel dolgozik mindenki annak meg kell, hogy legyen az eredménye, én ebben hiszek!