Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Vígh Ferenc:Az első félidőben a hazaiak sokat hibáztak és nekünk szinte minden összejött. Kicsit bosszantó,hogy nagyon könnyű gólokat kaptunk. A félidőben megbeszéltük ha tudjuk növeljük az előnyünket és hátul nullára hozzuk a második félidőt. A kevés helyzetünkből hármat így is tudtunk értékesíteni úgy,hogy közben Molnár Andris személyében egy fiatal sajátnevelésű játékosunk mutatkozott be a felnőttek között,nem mellékesen jó játékkal. Egy sportszerűen játszó péterkét győztünk le meglehetősen simán. Az egész csapat dícséretet érdemel a mai teljesítményük miatt.