Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Beharangozó
Vígh Ferenc: A soron következő ellenfelünk egy kiváló tavaszt produkált eddig, hiszen csak a Hatvan gárdája tudta legyőzni őket. Horváth Tomika egy fiatal, nagyon masszív, jó csapatot rakott össze. Tapasztalhattunk az ősszel is, hogy nem adják könnyen a bajnoki pontokat. Számunkra fontos, hogy a hátralévő fordulókban olyan hozzáállást mutassunk és eredményes focit játszunk, amit eddig is tettünk, mert csak így érhetjük el a céljainkat amit kitűztünk tavaly nyáron magunk elé. Előnyünk tovább nőtt a riválisunkkal szemben, ezt szeretnénk megtartani a jövő hétre is. Hosszabb hetünk lesz a felkészülésre a vasárnapi mérkőzés miatt, de bízom benne ez pozitívan hat majd a csapatra. Bízom benne, hogy a kisebb sérülések Mikolkának, Antalnak és Gresónak rendbe jönnek és tudják vállalni a mérkőzést.