Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 345
Látogatók tegnap:629
Összes látogató: 1396339

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Vígh Ferenc: Azt kaptam az ellenfelünktől amit előzetesen vártam. Mi az első félidőben nem mertünk vállalkozni, zártan védekeztünk, de az előre játékunk kevésnek bizonyult. A második félidőben a korai szerencsétlen gól után kezdtünk el más fokozaton focizni. A második gólunk érthetetlen számomra, vissza kell majd néznem a szituációt. A folytatásban jól játszottunk és nagyon akartuk az egyenlítést, de szöglet után egy figyelmetlenség megint két gólos hátrányt eredményezett. Harminchárom veretlenül megvívott mérkőzés után rossz hazai környezetben elveszíteni a veretlenségünket, de ezen a szinten nem szabad ilyen gyermeteg hibákat elkövetni a védekezésben. Csináljuk tovább azt a munkát amit elkezdtünk és hiszek benne, hogy lesznek még sikeres és eredményes mérkőzéseink. Gratulálok az ellenfelünknek akik maximálisan kihasználtak a hibáinkat.

Hozzászólások
#1 | Varg - 2018.08.19 06:26
Nem kell letörni, az előrejáték egész jo volt a 2.félidőben. Hátul muszáj stabilabb akkor lenni ezen a szinten. Hajrá ESE!
#2 | ja - 2018.08.19 09:34
Jól beszél Varg. Vígh mester legtöbbször elfogulatlanul, jól látja a dolgokat. Azt viszont nem tudom megérteni, hogy Titkó és Benke miért kap folyton bizalmat. Tudnék kritikát megfogalmazni mindkettőjükkel szemben, de nem akarok. Azt viszont a vak is látja, hogy pl. aki Titkó helyére áll be, mindig hasznosabb, Benkét meg még csak le sem cseréli a mester, pedig iszonyú súlytalan. Kíváncsian várom a GYAK elleni meccset és az összeállítást. Ezzel együtt hajrá ESE!
#3 | toto - 2018.08.19 09:46
Uraim 3 forduló ment le ,várjunk még a kritikákkal.
A csapat dicséretesen szerepel eddig ,és minden meccs három esélyes.Nyilván jobb lenne győzni mindig de ez ugye nem a realitás.A Gyöngyös elleni meccs lesz az a pont amikor eldől ,hogy a közép mezőnyhöz fogunk tartozni vagy a kiesés ellen küzdünk !
Szerintem ezt a csapat és a mester is pontosan tudja.
Gyöngyösön a döntetlen megsüvegelendő , a győzelem a csoda kategória.Bármelyik eredmény lesz is az komoly lökést ad a csapatnak.
Hajrá ESE!
#4 | Vasutas - 2018.08.19 11:02
Tetszett, hogy kétgólos hátrányba sem adta fel a csapat! Azt is jó látni, hogy a mester is ért a munkájához, gondolok itt a cserék és egyben gólszerzők beküldésére. SENKI SEM ADTA FEL ÉS MINDENKI FORDÍTANI AKART!!!!! Ez látszott a csapaton és ez tetszett a nézőknek, akik a vereség ellenére megtapsolták a fiúkat. Nincs itt semmi baj, lement három meccs és nem focizott le minket eddig senki, pedig újoncok vagyunk. Remélem izgalom nélkül tudunk maradni a harmadosztályban. HAJRÁ EGER!
#5 | NA - 2018.08.19 21:15
Azt egy pillanatig sem firtatom, hogy küzdött a csapat, de azt is láttuk, hogy ennyi gyenge teljesítmény sem volt eddig!
Ismerve a mestert, meglepne, ha legalább 4 poszton nem változtatna...
A Gyöngyös ellen, ugye mindig ki-ki meccset játszunk, de jelen formában csak a győzelem lehet a cél!
Régen volt ilyen gyenge a Gyöngyös!
Remélem az árulók jétszanak!
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist