Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 345
Látogatók tegnap:629
Összes látogató: 1396339

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Értékelés szurkolói szemmel

Sajnos nem hiába tartott „vezetőedzőnk” ettől a mérkőzéstől…

Magam is csak bízni tudtam abban, hogy legalább olyan összeszedettek leszünk, mint az első fordulóban, és akkor meg lehet egy döntetlen. Sejteni lehetett, hogy a győzelemhez kisebb bravúrra lesz szükség, főként úgy, hogy Tajti és Fekete is hiányzott a csapatból.

Bizonyára a koromból adódik, de nem igazán értem, vagy inkább nem annyira tetszik az a fajta hozzáállás a csapatok részéról, amit mostanság lehet tapasztalni. Az együttesek egy félidőt annak szentelnek, hogy felmérjék az ellen erejét, cél elsősorban: nem gólt kapni. No jó, a mi helyzetünkben talán részben érthető, hogy nem esünk egyből az ellenfélnek, még szokjuk ezt az osztályt, ismerkedünk az ellenfelekkel. (Bár Sényő is frissen feljutott csapat…) Ezzel együtt kérdem én, biztos hogy jó taktika ez? Szombaton is megmutattuk, hogy ha akarunk, tudunk mi támadni is. De miért kellett ezzel várni a második félidőig, két gólos hátrányig? Főként úgy, hogy az ígéret a nézőcsalogató játék. Hát ez bizony hiányzott az első félidőben. Mondjuk ki, egy félidőt unatkoztunk, a támadás lehetőségét is feladtuk, és az ellen se találta a betömörülő védelmünk ellenszerét.

A második félidő eleje aztán sajnos horrorisztikusra sikerült. Ki nem kényszerített hibákból, meg nem értésből gyorsan összejött két gólos hátrány. Szerencsére a csapatnak ezzel együtt volt tartása, szép lassan elkezdtünk játszani. Ez már jobban tetszett, nem úgy, mint az egyébként remek támadásból szerzett szépítő találat utáni újabb figyelmetlenség és az így kapott újabb gól. Ami viszont 1-3 után követezett, abból lehet és kell is építkezni! Igyekeztünk, voltak is lehetőségeink, no meg a fiatal játékosunk tudatos, szép fejesgólja… (Külön is gratulálok neki!) Azt hiszem, ez az a játék, a megalkuvást nem tűrő győzni akarás, ami kell, kellene hogy jellemezze csapatunkat. Mindenképp dicséretes hogy nem adtuk fel, igyekeztünk, melynek eredményeként nem sok hiányzott az egyenlítéshez.

Mindenképp ez a mentalitás vihet előre, ez hozhatja meg a sikert akár a következő fordulóban is. Amit viszont látni kell, hogy ilyen hibákat, ilyen …r gólokat egyszerűen nem szabad ajándékozni az ellenfélnek, mert azt utána nagyon nehéz „visszahozni”. Ebben a tekintetben sajnos nem tudtuk hozni a Tiszaúj elleni szervezettséget, amikor is a második félidőben úgy rúgtunk két gólt, hogy közben az ellenfélnek lényegében helyzetet sem engedélyeztünk. Szervezettség, koncentráció és elszántság. Ha mindhárom meglesz, a következő, egyébként igen nehéznek tűnő meccseken is teremhet babér. Bízom benne, hogy megmutatják a fiúk, már a hétvégén, Gyöngyösön, hogy megy ez egyszerre. Én ott leszek, és szurkolok majd. Remélem, sokan követik példámat.

Hajrá ESE!


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist