Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Vígh Ferenc: Csalódott vagyok, mert játékban többet vártam a csapattól és tudtam,hogy kontrákból verhető az ellenfelünk. Rendre hiba csúszott az utolsó passzainkba, vagy rossz döntéseket hoztunk az ellenfél védekező harmadában. A védelmünk stabil jó játékot nyújtott és Farkasnak is több jó megoldásai voltak, igaz ha egy kicsit rutinosabb akkor megnyerhette volna a mérkőzést nekünk. A többiek viszont a teljesítményük felét adták le, ezért is maradt el a győzelem. Amit azért is sajnálhatunk,mert így a tabellán nem tudtuk a mögöttünk lévő csapatokat jobban leszakítani magunkról. Most a kupamérkőzés miatt egy hosszabb felkészülésünk lesz a Szolnok elleni hazai bajnokinkra, de minden bizonnyal addig a mérkőzésen összeszedett sérülésekből (Benke részleges boka szalag szakadás, Bohus combizom szakadás)nem épülnek fel a játékosaim.
Ez is rendben volt ,nincs baj értékes pontot szereztünk,jól fog jönni még!
A lényeg ,hogy ne legyenek "langyos víz" égjen a tűz mint egy jó pálinkában.
Rock