Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Hmmm.........
Előzmény:
-2015 Január, Cseh László Egerbe igazolt! Habis László elmondta: az egri közgyűlés csütörtökön egyhangúlag megszavazta, hogy négymillió forinttal támogatja Cseh László felkészülését, de mint hozzátette, az idén 12 millió forint szükséges az úszó edzésprogramjához, ezért több szponzorral tárgyalnak a maradék összeg előteremtéséért. (Szinte másnap meg lett a pénz!)
Jelen:
-2018 December. Cseh László a 2018-as évben egyetlen érmet sem nyert nemzetközi szinten! 2018-ban soha semilyen sajtó, vagy média nem hozta Cseh László nevét összefüggésbe Eger városával. Egyáltalán látta valaki Cseh Lászlót?
Ilyen az, amikor milliókat keresel edzőstül.....és jó a médiád!
Miért hagymá abba az úszást, mikor továbbra is kiválóan megél belőle!
És mint látjuk, már eredmény sem kell!
Rövidpályás VB-n sem indul.....
50 m pillangó-n nyert egyéni országos bajnokságot!
És szerintem több tízmillióban van évente!(Stáb, bér, edzőtábor!)
Fingjuk sincs ezeknek semmiről. A lényeg, hogy jól fessen a médiában a dolog. Szecskát is visszahozták, mint ős egrit, hogy segítse a pólót, ahová nyomják a pénzt, de egyre lejjebb csúszik mind nemzetközi, mind hazai szinten. Mondjon valaki egy embert mondjuk a képviselő testületben, aki sportolt életében. Talán az alpolgármester asszony, aki viszont megint csak nagy foci pártoló.