Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Vitányi László:Nagyon nehéz egyből a mérkőzés után értékelni, hisz még bőven a meccs hatása alatt vagyunk. Jelenleg úgy érzem, hogy ezt a meccset mi vesztettük el, mert annyi helyzetet kihagytunk, hogy rossz volt nézni. Nagyon szerettünk volna nyerni, ami sajnos nem jött össze. Antal Zsoltit sérülés miatt kellett lecserélnem, reméljük nem súlyos a baj. A fiúk nagyon elvannak keseredve, de jövőhétre összeszedjük őket. A szurkolók a vereség ellenére tapssal kísérték be a csapatot, ami pozitívumként hat a brigádra.
Azt gondolom, a mi helyzetünkben rettentően kellett volna legalább egy pont. Ezzel együtt főként a második félidőben mutatott játékra és elszántságra nem lehet panasz. Amennyiben ezt át tudnánk menteni a következő meccsekre és közben a védelmet is sikerülne kicsit hatékonyabbá tenni, talán meg lehet az az 5-6 pont ami még kellhet. Reméljük, nem kell meghalnunk, de ha igen, harcban tegyük! Hajrá ESE!