Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Vitányi László: A mérközés eleje sajnos úgy sikerült, mint múlt héten. Bentragadtunk az öltözőben. Ellenfelünk több átlövéssel is veszélyeztetett. Ma az akarat kellően megvolt a játékosokban. Egész héten jól edzettek, ami ki is jött velük a pályára. Bár a játék nem feltétlenül volt fergeteges, de a játékosok szerencsére azt játszották, amit kértünk és összességében megérdemelten hoztuk el a három pontot.
NAgy gratula a bennmaradáshoz és a győzelemhez!
Most már csak a jövő kérdéses!Azt kellene minél megnyugtatóbban megalapozni és nem utolsó hetekben, napokban még homályban lenni!
Ehhez is sok sikert!Szép volt fiúk!
Gratulálok mindenkinek aki részt vett ebben az eredményben. Remélem jövőre egy lépcsőfokot lépünk előre. Minimum középmezőny eleje. Egy újonctól ez több mint sok! Hajrá Eger SE