Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Vitányi László (ESE):Érdekes, izgalmas mérkőzésen vagyunk túl. Én úgy gondolom, hogy döntetlenszagú derbi volt. Ezeken a meccseken van az, hogy utólag klubszimpátiától függen látják a felek azt, hogy ki érdemelte volna meg a győzelmet. Én úgy érzem, hogy a nagyobb helyzeteket mi alakítottuk ki az egész bajnoki alatt. Örülök a csapat sikerének és köszönjük a szurkolók biztatását, végre három ponttal ajándékozhattuk meg őket!
Vígh Ferenc (Sajóbábony):Kiegyensúlyozott volt az első félidő a nagy meleg rányomta a bélyegét mindkét csapat játékára, így a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben. A második játékrész a cseréknek köszönhetően sokkal jobb volt. Helyzeteket dolgoztunk ki érett is a gólunk amit egy szép akció után értünk el. A hátralévő időben viszont kiütközött miért is áll a csapat jelenleg a kieső pozícióban. A hajrában az erővel és a koncentrációval is gondok akadtak így a hazai csapat helyzet nélkül fordítani tudott. Így nincs más hátra minthogy gratuláljak nekik!