Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Klink Zoltán: Először is sajnálom, hogy nem tudtuk végigjátszani a mérkőzést, a 2. félidei csapat végre azt kezdte játszani, amit kértem az első félidei csapattól. Lehet fáradtságra hivatkozni, de a helyezkedéseknek, csapatmozgásnak akkor is működnie kell. Az első félidőben a védelem bal belső oldala és a kapusunk kritikán aluli teljesítményt nyújtott és elől a helyzetkihasználás is borzasztó volt. Nem lehet az, hogy az esetleges rossz bírói döntések miatt elveszítik a fejüket, kontrollálni kell az érzelmeket. Ez nem könnyű, de meg kell tenni, mert ha nem teszik, akkor mint látjuk az a teljesítményük rovására megy.
A teljesítményünknek semmi köze nincs az esetleges bìrói tévedésekhez. Sajnos nem az edző választott csapatot, hanem fordítva. Aki elfogadta, maradt. Már pedig ha máshova se nagyon kellett, itt sem váltja meg a világot. Igazából nem sokan vannak jóban a labdával. Enélkül meg lehet itt letámadni meg izmoskodni. Ha mégis kiugró teljesítményünk lesz, akkor tényleg csodatévő a mester. Én speciel nem hiszek a csodákban. A tehetség en és a szorgalomban inkább..