Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Második félidő!
Tegnapi híradásomból kimaradt a második félidő elemzése az "admin" szemével. Nézzétek el ezt nekem, hiszen Cegléd nem itt van és igyekeztem haza a családhoz. Ami késik nem múlik és biztos vagyok abban, hogy aki nem volt ott annak a hétfői nap sem késő! A második félidőben már az iram nem volt az igazi. Én személy szerint azt vártam, hogy a "mester" neki küldi fiait a hazai csapatnak, de nem így történt. A Cegléd a vezetés birtokában nem erőltette a támadásokat, várta a hibát, amit Csiki dobott is, és növelte előnyét a hazai gárda. Előttünk is adódott egy komoly helyzet, de Árvai szokásához híven kihagyta.. Semmit nem láttam viszont az ígért egész pályás letámadásból, sőt az agresszivitást is hiányoltam. A végén még egy szép összjáték után három gólosra növelte előnyét a hazai alakulat, ezzel majdhogynem kiütéses vereséget szenvedtünk. A tavalyi szezonban nem játszottunk egyetlen egy mérkőzésésünkön sem ilyen alárendelt szerepet mint a tegnapi napon, pedig a Cegléd sem volt egy világverő csapat. Ez kérem nokedli volt! A vezetőség tényleg a minimális alá csökkentette a költségvetést és ebből komoly gondunk is származhat még. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg korábbi siker edzőnk Vígh Ferenc is. A találkozó után reményeim szerint és több szurkoló társam egyöntetű véleménye szerint is Petinek fel kell újra vennie a kapcsolatot Ferivel és visszahozni hozzánk, mert ebből a csapatból ő tudna masszív gárdát kovácsolni, nem kell ecsetelnem, hogy tavaly is minimális költségvetésből a középmezőnyben végzett a kerettel. Azt a keretet kellett volna megtartani 3-4 erősítés mellett. A félidőben válthattam Ferivel pár szót és elmondása szerint hosszútávú tervei voltak, amiben az szerepelt, hogy ismertsége révén évről évre egyre jobb csapatot hozzon össze nekünk. Úgy váltunk el egymástól, hogy bízunk benne hamarosan ő irányítja a ESE-t, mosolyt csaltam az arcára.
Senkit se tévesszen meg az itt látható tabella! A hivatalos tabellán az utolsók vagyunk! Egy régi igaz mondás szerint, minél hamarabb lemaradsz, annál több időd van, a hátrány ledolgozására! Lehet ez a Klink filozófiája?
Hát elnézve a játékot, hamar lemaradunk majd, azzal nem lesz gond. A ledolgozást meg másra hagyjuk....
Értem én, hogy valaki mindenféle tapasztalat nélkül olyat vállal be (feljutás), amit látatlanban más biztosan nem. Értem azt is, hogy valaki a semmire nagyképű és arrogáns. Azt is értem, hogy a fentiek miatt amikor nem jön az eredmény, nem szívesen nyilatkozik, vagy ha igen, blődségeket. De azt, hogy a hibáját, a szerencsétlenségét nem képes belátni, az bizony már sok. Még azt mondja, hogy tavasszal visszavágunk.... Nincsenek rá szavak. Elgondolom, hogy a másik két színes egyéniség most milyen videót készítene a ceglédi meccsről hazafelé. Valami ilyesmit: Már látszik a mester keze munkája, hisz a múlt heti 12 után most csak 3-at kaptunk. Jövő héten könnyen lehet, hogy fordul a kocka és kihúzzuk 0-0-al. Aztán indulhat a hadjárat... Az edzőváltás elkerülhetetlen, ez tény. Az viszont, hogy H.P. és V.F. között mi volt a kenyértörés valódi oka, csak ők tudják. Így ők tudják azt is, hogy orvosolható-e a nézetkülönbség, vagy sem. Ha igen, akkor talán. Vitányi lehet, hogy kézenfekvőbb lenne, de szerintem neki még nincs meg az a tapasztalata, illetőleg kapcsolatrendszere, amivel esetleg egy-két "értelmes" játékost ilyenkor hozni tudna. Kíváncsian várom a bejelentést.
HP-t megetette Vitányi, Vitányit meg Szakál. Szakál irányít, hoz vezető edzőt, UP edzőt. Feri volt az, aki összeszedte a csapatot, de HP-nek ez is kevés volt, akárcsak Bocsi Zoli anno. Pedig veretlenül hozták a tavaszt utána. Mi volt a prémium? Elküldte HP. Jött Csuki... Amikor egy vezetőt irányítanak, sakkban tartanak, az a klub halálra van ítélve!
Érdekes felvetések vannak.
"igaz ami igaz", szerinted tényleg lesz itt edzöváltás? Hozzátedzem, én azt gondolom kellene, mert a kommunikácio az minösithetetlen. Vereség után, hogy jön az, hogy "szerettem játszani 50 ezer ember elött... Érdekes a Vigh és Vtányi okfejtésed... Szerintem mindkettö tudna segiteni. Valahol irta valaki a kettejük közös munkáját, szerintem abban is van rácio..
Goalkeeper: bennfentesnek tünsz. Klt "megetetést" is irsz. Erröl tudnál bövebben, mert érdekelne.
Descartesnek! Ferinek mennie kellett, hiszen van egy ,,A'' licences Vitányink, aki gyerekeket sem tudott edzeni Dunakeszin. Jött a susogás HP-nak, hogy majd az Ő edzői team-je megoldja. Vitányi-Szakál-Fűkő...na ez a gáz! Majd megkérték a csapatot, hogy írják le, ki akarja folytatni velük...Jöhetett Klink, Szakál Csabika közbenjárására. No meg a TAO feltöltés miatt. Szakál már HP-t egyszer sakkban tartotta, hogy elviszi a korosztályos csapatát. HP nyel, ezek meg fúrják egymást. Most Vitányi van parkolópályán. Feri megoldás lett volna, de neki meg kellett volna változni...csak nem engedte HP!
Jövőre bajban lesznek Szabó Béciék. Egy egyesülettől két csapat nem lehet egy osztályban. Ha marad Klink, akkor jövőre már tényleg az első osztályban lehet edző