Sajnos csapatunk előző hétvégi bravúros pontszerzését kisebb betegségem miatt nem láttam. Most vasárnap azonban az elmúlt hetek javuló formájában bízva optimistán ballagtam a kora délutáni napsütésben a stadionba.
Jókedvem és optimizmusom a mérkőzés első 15-20 percére kissé alábbhagyott, mert - sajnos nem először - a meccs eleje nem a miénk volt. Még az egyébként megbízható teljesítményt nyújtó Vaskó tanár úr is többször bele hibázott, de mások sem remekeltek. Jött is a vendég találat…. Szerencsére ezután ha nem is varázsütésre, de egyre inkább magunkra találtunk, melynek eredménye az volt, hogy a félidőben bár az eredményjelző 1-1-et mutatott, akár vezethettünk volna.
Aztán a második félidő elején látszott, hogy igyekszünk rátenni még egy lapáttal. Jöttek is a helyzetek, de sajnos egyik játékosunk sem tudott betalálni. A legtöbb lehetősége Benkének volt, azonban most ő sem tudott túljárni a vendégek kapusának eszén, aki két három alkalommal egész nagy bravúrt bemutatva mentette meg csapatát a góltól. Aztán amikor a kapuvédő már verve volt, a kapufa sietett a segítségére. Körülöttem többen mondták és jómagam is tartottam tőle, hogy csak meg ne bosszulja a sok kihagyott helyzet magát.
Sajnos megbosszulta! Az utolsó hazai meccset mindenképpen behúzni igyekvő csapatunk annyira ment előre, hogy egy kóbor kontra végén jött Csiki utolsó emberként elkövetett szabálytalansága, a jogos piros lap és szabadrúgásból a vendég gól. A hátralévő néhány percben megpróbáltak a fiúk mindent az egyenlítésért, de az eredmény már nem változott.
Összességében az első 20 percet leszámítva egész jól játszottunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezek egy kivétellel kimaradtak. A srácok hajtottak, valóban szerettek volna győzelemmel búcsúzni, ami sajnos nem sikerült. Ha egy kicsit rutinosabbak vagyunk, az egy pont feltétlenül meg lehetett volna. Csak remélni tudom, hogy nem fog ez hiányozni a végelszámolásnál.
Ettől függetlenül nem lehet bántani a csapatot, hiszen az előző hetek eredményei, és a kialakított helyzetek miatt felbátorodó fiatal egyletet vitte a szíve előre. Már pedig itthon mindent meg kell tenni a siker érdekében! Az utolsó mérkőzésen a meccs elejétől figyelni kell, és ha a várhatóan kevesebb helyzetünket sikerül nagyobb hatékonysággal góllal befejezni, akár egy meglepetés is kijöhet, de én egy döntetlennek is örülnék.
Télen 3-4 minőségi játékos kellene! Hajrá ESE!