A szerény bajnoki eredmények inkább csak dühítették, mint örömmel töltötték el a labdarúgás maradék egri híveinek lelki világát. Előbbiekkel szemben, komolyra fordult a dolog. A nyári átigazolásokkal oly mértékben erősödött az NB III-as alakulat, amelytől valóban elvárható a bajnoki cím elhódítása, a magasabb osztályba való jutás kiharcolása.
A háttérben olyan erők működnek, és remélhetőleg dolgoznak még majd újként, melyek nélkül kézlegyintéssel elintézhető lenne az előre lépés terve. Először a vezetéstől várhatók NB II-es tettek, aztán következhet a csapat – igazolja számos tapasztalat. Az első őszi hazai mérkőzés kulisszák mögötti felvezetése, a menedzseri munkára igencsak alkalmas személy akcióba lépése is a legszebb reményekre jogosító. A gazdag tartalmú és igényesen kivitelezett őszi magazin remek iránymutató. Benne foglaltatik a klubtulajdonosok által kihirdetett ítélet: a végső második helyezés kudarcnak számítana.
Figyelmeztető: számos klub vezetése belebukott már kizárólagos célokba. A szakmai stáb és a játékosok előtt viszont tiszta, tőlük semmi más, csak a feljutás az elfogadott. Nyomasztó a felvett teher. Saját feje fölé emelte egy kollektíva a képzeletbeli pallost. Öngyilkossági kísérlettel felérőek a világgá kürtöltek, noha hiteles garanciából eredőző a bátorság. Örömteli lenne, ha teljesülne a magasztos vállalkozás.