Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
ESE - DVTK II 2:3 (1:1)
Sütő Szilárd vezetőedző:Nagyon hasznos és jó iramú felkészülési mérkőzést játszottunk . Örülök, hogy a DVTK ilyen erős Nb1 et és utánpótlás válogatottakat megjárt kezdő 11 el érkezett . A mérkőzésen sokszor láttam viszont azt az agresszív előre felé védekezést amit a héten gyakoroltunk. A csapat nagyon jó úton jár ha továbbiakban is így fejlődünk szép tavaszunk ehet. A mai napon Deli Márió akinek NB 2 és rutinja van érkezett hozzánk próbajátékra. Továbbra is kiemelt cél, hogy lehetőségeinkhez mérten differenciáljuk a játék perceket hogy a játékosok egyenletes és megfelelő terhelést kapjanak. Egy cél lebeg a szemünk előtt, hogy március 8. án itthon tartsuk a három pontot.
Minden tiszteletem a mesteré. Kétségtelen, hogy sokat fejlődött a csapat az eltelt fél év alatt. Még csak azzal sem vitatkozom, hogy elég hajtós meccs, férfias küzdelem volt a tegnapi. Az azonban, hogy egy erős Dvtk 2 lett volna... Hát nem tudom, de a meccsel egyidőben játszott a vendégek "nagy" csapata, vagyis valószínűleg ezeket a fiúkat fogjuk látni az Nb 3-ban is. Már pedig ez az egylet eddig elég gyengén muzsikált, nem lenne baj, ha a bajnokság végén is mögöttünk állnának! (Arról nem is beszélve, hogy eddig 3 bajnoki 3 vereség tőlük.) Az első 20-25 perc nem is volt rossz. Viszont utána egyértelműen a borsodiak akarata érvényesült. Kontrákból kis túlzással annyiszor kerültek a kapunk elé, ahányszor akartak, nem volt rá ellenszerünk. (Miként egyébként a tavaszi bajnokin sem.) A mi támadásainkból ugyanakkor hiányzott valami. Persze edzőmeccs, nem az eredmény számít. A Deli játéka pl. bizakodásra adhat okot. Azonban Vaskó érkezése óta nem nagyon volt ilyen könnyen átjátszható a védelmünk. Lehet velem vitatkozni, de én így láttam.