Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Sütő Szilárd vezetőedző ESE:Nem kezdtük jól a mérkőzést érződött a játékosokon a fáradtság. Le a kalappal a fiúk előtt mert nagy akarattal átestek a holtponton és egyre jobb teljesítményt kezdtek nyújtani a találkozón. Összességében a mérkőzést megérdemelten nyertük meg örülök, hogy sok helyzetet tudtunk kidolgozni a mai napon amiből hármat sikerült is értékesítenünk. Szerdán Mezőkövesden folytatjuk a felkészülési mérkőzések sorozatát ahol reményeim szerint sok NB1-es játékossal felálló Mezőkövesddel játszhatunk majd egy jó találkozót.Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen nagy számban jöttek ma ki minket támogatni.
Amit ma láttam megnyugtató lenne a jövőre nézve, a bent maradással kapcsolatban. Jó volt látni, hogy kiesési gondjaink nincsenek, ráadásul matyi sem játszotta végig, Vaskó sem volt és még a beígért bombaigazolás sem érkezett meg csatárposztra. Elindultunk felfelé a Klink korszak óta elkövetett mészárlás után. Kérdés az, hogy a DVTK hogy áll a dolgokhoz. Folytatja a mészárlást, vagy végre hagyják az Egert a saját útját járni.