Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Vereség
Soha nem értettem, hogy ilyen defenzív semmi játékkal, hogy lehet idegenben nyerni. Sajnos nem tudtuk feltőrni a BVSC védelmét és ők köszönték szépen az adódó két lehetőségüket gólra váltották. A végére teljesen szétestünk, így teljesen megérdemelt vendég győzelem született!
Külön gratulálok a BVSC - Zugló szurkolóinak, akik végig búzdították csapatukat és megmutatták NÉHÁNY egri szurkolónak, hogy MIRE VALÓ A MEGAFON!!!!!
A megafonos fickónak kellene szólni, hogy legyen hangosbemondó, akkor legalább lehetne hallani a nézőtéren is és addig sem szidná a csapatot! De most komolyan? Valaki hallja amit a székházban közölnek a szurkolókkal?
Bizony, többen is mondták - magam is egyetértek velük - a megafon nem arra való, hogy egy, vagy több személy ott tolmácsolja hirtelen jött mondandóját. Az szurkolásra, buzdításra való, még ha nem is mindig olyan a játék, amilyet szeretnénk. Szánalmas, ha azon mondják be, hogy valaki ezt vagy azt csinálja, vagy ne csinálja. Remélem, belátja, aki kezeli.
Sajnos játékunk LASSÚ, KÖRÜLMÉNYES, ELKÉPZELÉS NÉLKÜLI. Ez igaz volt a korábbi meccsekre is, amikor két kiesőjelöltet páholtunk el. Ez a játék semmire sem elég. Ha pedig így sikerült a regeneráció, baj van! Mindenki mintha aludt volna, semmi váratlan, Matyit kivették, nem volt aki helyette szervezzen, a csatárok teljesítménye 0. Védelmünk meg 3 helyzetből kapott 2 gólt. Talán kiesési gondjaink nem lesznek, de a dobogó közelében sem leszünk a végén. Sajnálom, hogy úgy néz ki, továbbra sem tudunk meghatározó csapat lenni még az nb 3 ban sem. Nálam az akarattal is baj volt. Nem látszott a mindenáron győzni akarás.... Én azt sem értem, miért kell 100 védővel játszani. Lehet, ha a 25 percben egy védő helyett hozunk be egy támadót, akkor is ez az eredmény, de legalább megpróbáltuk volna. Halvérű, semmilyen foci volt, amiben mindenki benne volt. Nem volt egy értékelhető teljesítmény. Nem sírok vissza senkit, de ettől gyengébbnek tartott korábbi csapataink jobban akartak.
Ha valakinek nem tetszik a meccs, álljon fel és sétáljon haza! Az milyen már, hogy a saját szurkolóik basztatják a játékosokat! Persze lehet morogni, de azt ne megafonon keresztül tegyük már! Az meg már milyen, hogy valaki megmondja az edzőnek mikor cseréljen? Ki a *** ez a pali?