Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mestermérleg
Sütő Szilárd, vezetőedző Eger SE: Az első félidőben kimondottan jó teljesítményt nyújtottunk rá erőltettük az akaratukat az ellenfélre és jól reagáltunk arra, hogy a DVSC három védős rendszerben kezdte a találkozót. Élvezetes volt a mérkőzés amihez kellett az is, hogy a DVSC nem bunker focit akart játszani. A második félidőben a Debrecen szerkezetet váltott mi kicsit nehezebben találtuk meg ennek az ellenszerét, de a mérkőzést továbbra is kontrolláltuk. Összességében megérdemelten nyertük meg a találkozót, gratulálok a játékosoknak.