Nem célom szítani a kedélyeket, de nem tudok és nem is akarok szó nélkül elmenni olyan dolgok mellett, amelyek zavarnak. Mindig is az egri foci érdekében és javára tettem, amit tettem, így van ez most is, amikor bizonyos értelemben kritikát fogalmazok meg. De mi is volt az, ami miatt tollat ragadtam? Aki rendszeres látogatója ennek az oldalnak, tudja, városunk polgármestere és a DVTK prominens személye(i) között kisebb csörte alakult ki. Mirkóczki Ádám kritikaként fogalmazta meg, hogy a „nagy testvér” sok esetben csak ígérget, ugyanakkor fiatal játékosainkat, tehetséges edzőinket elviszik, miközben az egri sportfejlesztésre szánt, északi sporttelep felújítása után megmaradt összegét sem biztos, hogy a hevesi megyeszékhely sportjára szánják. Persze jött erre a válasz, majd újabb levél íródott Egerben… Aztán úgy tűnt, a kedélyek elcsendesedtek, a DVTK (hirtelen) eljuttatta a korábban ígért, igaz, még a tavalyi évre szóló támogatást. Ezzel a történet véget is érhetne. De nem. Benczés Miklós néhány héttel ezelőtt még sűrű programjára, elfoglaltságára hivatkozva elutasította az egrifociTV azon megkeresését, hogy a helyi focirajongók kérdésére riportot készítsenek vele. Most egész stábbal érkezett Egerbe, hogy helyre tegye a dolgokat. Egy videofelvételen igyekezett elmagyarázni, miszerint a felek közötti megállapodás része a tehetségesebb fiatalok DVTK Akadémiára történő átvitele, ami a gyermekek fejlődését is szolgálja. Hallhattuk, hogy mindössze egy edző került az ESE kötelékéből a DVTK-hoz. (a DVTK kötelettségéről nem szólt semmit) Az egri foci pedig az elmúlt 6 évben fejlődött, egyre több helyi rúgja itt a labdát, közben a felnőtt csapat is feljebb lépett. Ráadásul Eger utánpótlás B központ "lehet", ami újabb fejlődési lehetőséget biztosít. Vagyis minden happy. De legyünk őszinték. Ez valójában nem így van. Merültek itt fel olyan kérdések is, melyeket Benczés úr finoman fogalmazva is kikerült. Ha minden olyan szép és jó, miért van az, hogy a város polgármesterének kell felemelnie a szavát a korábbi ígéretek betartására? Miért kell szinte könyörögni, hogy az életben maradáshoz elengedhetetlen, tavalyi évre ígért anyagi támogatás ide kerüljön? Egyáltalán, miért kell ezt kérni, miért nem tesz meg mindent a többségi tulajdonos, hogy zökkenőmentesen menjenek a dolgok? (Csupán megjegyezzük, a többségi tulaj már nem a Borsodsport Invest Kft., hanem egy soha nem hallott cég, hölgy ügyvezetővel, akiről semmit nem tudni…) Miért van az hogy a kisebbségi tulajdonos a fejlesztések részleteiről semmit nem tud? Miért hivatkoznak olyan, 80 millió forintos támogatásra, amit valójában nyomban vissza kellett utalni? Mi indokolta, hogy a Szentmarjay Stadion felújítására és az Északi Sporttelep fejlesztésére együtt megállapított összeg mindössze az északira volt elég? Miért merül fel egyáltalán, hogy a fennmaradó összeget nem az egri labdarúgás fejlesztésére fordítják? Miért kell az előző, köztudottan nem futball szerető városvezetést méltatni a videóban, amikor a város jelenlegi vezetője segített a több, mint 50 millió Ft-os önerő biztosításában? Milyen vállalkozók, támogatók bevonásában segédkezett a Dvtk? Miért Sportcentrum melegítőjében tréningező fiatalokat kellett mutatni az ESE-t és a DVTK együttműködését méltató kis filmben? Miért nem kapunk semmilyen információt évek óta a többségi tulajdonostól, vagy a DVTK-tól? Miért nem jelenik meg soha, egyetlen ankéton sem a többségi tulajdonos, vagy a nagytiszteletű DVTK képviselője? És sorolhatnánk még… Maradtak azért itt megválaszolatlan kérdések, kedves Benczés Úr! Sokan azt szeretik gondolni: a szurkolónak semmihez semmi köze, és inkább ne is gondolkodjon. Szurkoljon és kész. Van egy rossz hírem. Minket érdekel a helyi foci sorsa és néha el is gondolkodunk dolgokon….. Mi több, ha valami nem tetszik, azt szóvá is tesszük. Miképpen eddig, ezután is! |