Összeállt a sorminta: hazai pályán győzelem, idegenben zakó. Még a legpesszimistább egri szurkolók sem várták azt, hogy a csapat vereséget szenved Diósgyőrben. Sokan a döntetlent sem fogadták volna el a mérkőzés előtt (én sem). Nagy lehetőséget engedett ki a csapat a kezéből, mert a +3 ponttal a közvetlen élmezőny mögött állna a gárda, ami jó alapot adott volna az önbizalomnak az elkövetkezendő mérkőzésekre, de azt mindenki tudja, hogy a „VOLNA” és a „HA”- val kezdődő mondatoknak nincs semmi értelme. Előre kell nézni és itt a ragyogó alkalom a javításra, hogy az újonc Törökszentmiklós ellen hazai környezetben megszerezze a győzelmet és az ezzel együtt járó 3 pontot a csapat.
1. EGER SE – TÖRÖKSZENTMIKLÓS FC
Az Eger nem várt vereséget szenvedett Miskolcon a DVTK II ellen. Hazai pályán adott a lehetőség kijavítani a fiaskót a gyengécske Törökszentmiklóssal szemben. Az ilyen meccsek a legnehezebbek, de most csak a 3 pont megszerzése lehet a cél, ha nem szeretne leszakadni az élmezőnytől a csapat. A vendégek még pontnélküliek négy mérkőzés után. HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 3-0
2. BÉKÉSCSABA II – TÁLLYA
Egy váratlan hazai vereségbe szaladtak bele a békési lila-fehérek az újpesti fiatalok ellen (1-2). Mindenképp javítani akarnak majd a Tállya csapata ellen, akik kiadós verést kaptak otthon a Kazincbarcika bajnokesélyes csapatától (0-5).
Tippem: 2-0
3. KAZINCBARCIKA – SÉNYŐ-CARNIFEX FC
Varga Attila csapatának hazai pályán csak a győzelem az elfogadható eredmény. Nem engedheti meg magának az újabb pontvesztést, mint tették az újpesti fiatalok ellen. Erre minden esély megvan a szabolcsi alakulat ellen.
Tippem: 4-1
4. HAJDÚSZOBOSZLÓ – SBTC
A fürdővárosiak az ősz meglepetés csapata, hiszen jól kezdték a szezont. Két-két győzelem és döntetlen mellett még veretlenek, ami egy újonc csapattól dicséretes teljesítmény. Hazai környezetben folytathatják a jó szereplést a nyáron teljesen kicserélt, vérátömlesztésen átesett fiatal nógrádiak ellen. Meglepetés lenne, ha nem hazai győzelem születne.
Tippem: 3-1
5. FÜZESGYARMATI SK – DVSC II
Biztosan nem ilyen kezdésre számítottak a Gyarmatiak. Mindössze 3 pontot szereztek az eddig lejátszott meccsek során, ami nagyon kevés, s ráadásul még ennél is fájóbb lehet számukra, hogy hazai pályán gólt sem sikerült rúgniuk. Lehet, hogy most „kiszakad a gólzsák”, de csak lehet! A vendégek nyáron átalakult, megfiatalított kerete nem okozott semmilyen meglepetést az őszi szezon mérkőzésein.
Tippem: 0-0
6. TISZAÚJVÁROS FC – DVTK II
A Vitelki-csapat idegenben is simán nyert a „Stécé” ellen (3-0) és most is esélyesek a 3 pont megszerzésére a borsodi összecsapáson a fiatal diósgyőri csapattal szemben.
Tippem: 3-0
7. KISVÁRDA II – HIDASNÉMETI VSC
A hazaiakra ismét egy újonc elleni összecsapás vár. Eddig jól megoldották ezeket a meccseket, most sem okozhat gondot a borsodi csapattal szemben megszerezni az újabb győzelmet.
Tippem: 3-1
8. BKV ELŐRE – PUTNOK FC
A budapesti közlekedésieknek jót tett a csoportváltás (nyugatról-keletre). A 4/4-es mutató több, mint amit a szezon előtt elvártak a csapattól. Igaz, nagyon jól sikerültek az erősítések minden fronton. Új edző (ifj. Albert F.) és játékosok érkeztek (Busai, Horváth). A vendégek megnehezíthetik a hazai csapat dolgát, ha a maximumot hozzák ki magukból.
Tippem: 2-0
9. DEAC – JÁSZBERÉNYI FC
Igazi csemegének ígérkezik ez a találkozó. A tavaly még NB.II-es hazaiaknak a céljaik eléréséhez (feljutás) győzni kell a szintén remek rajtot vett és rendkívül motivált vendégekkel szemben. A debreceniek eddig még gólt sem kaptak.
Tippem: 2-0
10. TISZAFÜREDI VSE – ÚJPEST FC II
A két csapat azonos pályát fut be a bajnokság során. Váratlan vereségek és váratlan pontszerzések az eddig lejátszott fordulókban. Talán a rutin hozhat a konyhára a fiatalos lendület ellen, de korábban már ezt is megcáfolták a csapatok.
Tippem: 1-1