Az egri önkormányzat és a DVTK között megállapodás jött létre, de amire vártak a szurkolók, annak egy kis része valósult csak meg. Megállapodás született abban, hogy: „változtatnak a tulajdonosi szerkezeten 2022 nyarától. A részleteket még ki kell dolgozni. Addig is az egri önkormányzatnak nagyobb rálátása és beleszólása lesz a dolgokba.”
Azt gondolom, ez is egy lépés arra, hogy a csapat körül kicsit nyugodtabb légkör alakuljon ki a hátralévő fordulókra. Lehet csak a szakmai munkára koncentrálni és talán az edzések is más mederbe kerülnek, minőségi munka folyhat a bajnoki felkészülésre. Ezt már a hétvégi ellenfél ellen is meg kell mutatnia a csapatnak, de a jó játéknál is fontosabb az eredményesség! A bajnokság ezen szakaszában már nem elég, ha alázatosan, fegyelmezetten játszik a gárda. Nagy úr lett a csapatnál az eredménykényszer!!!
1. EGER SE – BÉKÉSCSABA II
Nem történt meglepetés Kazincbarcikán, papírforma vereséget szenvedett az Eger a listavezető otthonában (1-3), a vendégek pedig hazai pályán kaptak ki. Mindkét gárda javítani szeretne, ez főleg az egriek helyzetében érthető és elengedhetetlen. A viharsarkiak idegenben jól szerepelnek, a hazaiaknál pedig eljött az az idő, amikor semmi nem számít csak az eredmény. Ezért mindegy, hogy milyen játékkal, hozzáállással, akarattal, de nyernie kell a csapatnak!
HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 2-1
2. JÁSZBERÉNYI FC – TÁLLYA
Kiegyenesedni látszik a jászberényi csapat, hiszen három győzelem zsinórban nem a véletlen műve. Most hazai környezetben a 4. győzelem is meglehet az idegenben gyenge Tállya ellen.
Tippem: 3-1
3. PUTNOK FC – SÉNYŐ-CARNIFEX FC
Takács P. és Katona B. vezetésével erős középcsapattá fejlődött a borsodi alakulat. Bárkit képesek legyőzni, de ennek az ellenkezője is igaz még rájuk. A helyosztó találkozón a hazai pálya előnye érvényesülhet borsodi győzelemmel.
Tippem: 3-1
4. BKV ELŐRE – DVSC II
A hazaiak lépéshátrányba kerültek a nagy rivális Kazincbarcikával szemben, mert az elmúlt fordulóban történteknek köszönhetően ismét helyet cserélt a két csapat egymással. A fővárosiak eredmény kényszerben vannak, de megoldják ezt a feladatot az idegenben gyengén muzsikáló „LOKI” fiataljai ellen.
Tippem: 3-0
5. TISZAFÜREDI VSE – KISVÁRDA II
A hazaiak óriási meglepetést okozva legyűrték a listavezető fővárosi közlekedésieket (2-0), de mindez nagy „vezér áldozattal” is járt, mert az egyik legjobbjuk, az NB.I-et is megjárt Nagy Olivér súlyos sérülést szenvedett és ebben az idényben már nem számíthatnak a játékára. A vendég szabolcsiak előtt nagy lehetőség nyílik a 3 pont megszerzésére.
Tippem: 1-2
6. TÖRÖKSZENTMIKLÓS FC – DVTK II
Az újonc hazaiaknak nem sok esélyük van még a pontszerzésre sem az utóbbi hetekben kirobbanó formában játszó diósgyőri fiatalokkal szemben.
Tippem: 1-3
7. HAJDÚSZOBOSZLÓ – FÜZESGYARMATI SK
A fürdővárosiak kicsit „elfáradtak” a kezdeti lendület után, míg a Füzesgyarmat hozza a „formáját”. Az egymás elleni csatájukban a hazaiak az esélyesebbek és Máté J. vezérletével be is húzzák a mérkőzést.
Tippem: 2-1
8. HIDASNÉMETI VSC – SBTC
A két alsóházi gárda összecsapásán a hazaiak az esélyesebbek a győzelemre, de az új edzővel stabilabban szereplő vendégek szoros mérkőzésen megszerezhetik az „idegenben mindig jó” egy pontot.
Tippem: 1-1
9. DEAC – ÚJPEST FC II SBTC
Egyértelműnek ígérkezne ez a találkozó, ha az újpesti lila-fehér fiatalok nem jeleskednének vendégként. A nagyobb rutin és tapasztalat átsegítheti a hazaiakat ezen és megszerzik a győzelmet és ezzel együtt a három pontot.
Tippem: 2-0
10. TISZAÚJVÁROS FC – KAZINCBARCIKA
Könnyű győzelemmel hangoltak a borsodi rangadóra a felek. Az egykori „vegyészek” mérkőzésén nagy taktikai csata várható -ismerve az edzők attitűdjét-, ahol a jobb játékerőt képviselő vendégek bezsebelik a három bajnoki pontot és ezzel megőrzik a visszaszerzett vezető helyüket a tabellán.
Tippem: 1-3