Megtörtént, amit már sejteni lehetett: Farkas Balázs szerződést bontott Labancz Róbert vezetőedzővel. Így a hétvégi mérkőzésen ideiglenesen Vitányi László irányítja a csapatot, segítője Fükő Tibor. A végleges megoldás hamarosan!
Az Eger-Békéscsaba találkozón az „Ádámok” gólcsatáját „Dávid” döntötte el. Ez a győzelemmel járó három pont úgy kellett a csapatnak, mint falunak a villany. Küzdelmes mérkőzésen nagyon rosszul kezdve a találkozót (az 5. percben már 2-0 volt a vendégeknek), még a félidő előtt elért szép gólokkal egalizált a hazai gárda. A folytatásban mindkét csapat a győzelemre tett fel mindent és ezt az Egernek sikerült elérnie egy büntetőből szerzett találattal. Azt mondtam az elmúlt héten, hogy „nem számít milyen játékkal éri el a csapat, de most csak az eredmény számít…”. Ezt teljesítette a gárda. Reméljük a folytatásban is hozzák azt az eredményt, amit méltán elvár az egri publikum!
1. TISZAFÜREDI VSE – EGER SE
Az egriek nagy csatában verték a viharsarki fiatal lila-fehéreket (3-2), amivel közelebb zárkóztak a középmezőnyhöz. A fürediek nem tudták pótolni a rutinos, sérült hiányzókat és hazai pályán simán kikaptak a kisvárdai fiataloktól (0-2). Az egymás elleni helyosztó mérkőzésen bármilyen eredmény születhet, de ha az egriek úgy játszanak, mint a legutóbbi mérkőzéseken, akkor győzelmi esélyekkel lépnek pályára.
HAJRÁ EGER SE!!!
Tippem: 1-2
2. SÉNYŐ-CARNIFEX FC – JÁSZBERÉNYI FC
A szabolcsiak nem várt győzelmet értek el Putnokon (2-1), a poraiból feltámadó Jászberény kiütötte hazai pályán a Tállya együttesét. Mindig gólokban gazdag a két csapat találkozója, ezúttal is sok gól várható.
Tippem: 2-3
3. BÉKÉSCSABA II – TISZAÚJVÁROS FC
A békésiek sem és a borsodiak sem szereztek pontot az elmúlt fordulóban. Ezért valószínű, hogy javítani szeretnének, így nagyszerű mérkőzés várható a viharsarokban. A vendégek remek kezdést követően hullámvölgybe kerültek, amelyből nehezen találják a kiutat.
Tippem: 1-1
4. DVTK II – HIDASNÉMETI VSC
Az utolsó pillanatokban elért döntetlennel a miskolciak értékes pontokat hagytak ott Törökszentmiklóson, most ismét egy újonc csapattal találkoznak. A borsodiak összecsapásán nem ismétlődik meg a pontvesztés, mert az esélyesebb csapatként pályára lépő diósgyőri fiatalok (biztosan lesz pár „lejátszó” is) megszerzik a győzelmet.
Tippem: 3-0
5. KAZINCBARCIKA – HAJDÚSZOBOSZLÓ
Igazi rangadó a javából. Ki gondolta volna ezt a bajnokság kezdetekor, hogy ez a mérkőzés a forduló rangadója lesz. A hazaiaknak rutinból meg kellene nyerni ezt a mérkőzést az újonc ellen, de a vendégeknél is vannak ezen a szinten rutinos, jó játékosok, így nagy csata várható hazai győzelemmel.
Tippem: 2-1
6. ÚJPEST FC II – BKV ELŐRE
Az újpesti fiatalok a debreceni pontszerzés után újabb skalpot gyűjthetnek be. Úgy tűnik, hogy minden csapatot elér egy gyengébbre sikerült sorozat, hisz a fővárosi közlekedésiek az utolsó négy mérkőzésükből mindössze egyet tudtak megnyerni, s ezzel lépéshátrányba kerültek a listavezető Kazincbarcikával szemben. Újpesten kozmetikázhatnak ezen.
Tippem: 1-2
7. DVSC II –KISVÁRDA II
A „kisloki” az elmúlt fordulóban óriási meglepetést okozva remizett a BKV otthonában (1-1), míg a várdai fiatalok a Tiszafüred gárdáját győzték le idegenben (2-0). A két „tartalék csapat” találkozóján a jobb formát mutató szabolcsiak az esélyesek a győzelemre.
Tippem: 1-3
8. SBTC – PUTNOK FC
Az edzőváltás óta az eltelt hét fordulóban mindössze kétszer kapott ki a „STÉCÉ”. Vízteleki mesterrel legutóbb már idegenben is győzni tudott a csapat a Hidasnémeti otthonában (2-0). A vendég Putnok maradt a „rapszodikus” jelzőnél, mert meglepetés győzelmek után, amikor előre léphetnének, mindig következik a meglepetés vereség.
Tippem: 1-1
9. FÜZESGYARMATI SK – TÖRÖKSZENTMIKLÓS FC
A hazai környezetben remeklő gyarmatiaknak kötelező hozni a mérkőzést az újonc ellen. Három mérkőzésen -6 pont, ennyit veszítettek el a Törökszentmiklósiak a hosszabbítás perceiben. Török mester nem is dicsérte meg a tanítványait és negatív kritikával illette meg őket: „sokan nem ütik meg a harmadosztály által elvárt szintet”, mondta az edző.
Tippem: 4-1
10. TÁLLYA SK – DEAC
Az élcsapatok ellen nem igazán megy a Tállya együttesének. Talán a túl nagy tisztelet lehet az oka. Viszont a legutóbbi fordulókban a debreceni egyetemisták is mintha megtorpantak volna, pedig tele vannak élvonalat is megjárt, rutinos játékosokkal. Ez átsegítheti a csapatot ezen a visszaesésen és megszerzik az oly fontos bajnoki pontokat.
Tippem: 1-2