Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 270
Látogatók tegnap:428
Összes látogató: 1394188

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Labancz Róbert
Távozó vezetőedzőnknek, Labancz Róbertnek kevés idő jutott arra, hogy a megyeszékhelyen bizonyítsa rátermettségét. Ami a bajnoki eredményeket illeti, 6 győzelem és 10 vereség, 24-35-ös gólarány. Nem állíthatjuk hogy kiváló, még csak azt sem, hogy az elmúlt néhány év legjobb egri eredménye. De mégis, ismerve a körülményeket, tudva, hogy nem ilyen csapatot vázoltak fel részére nyáron Juhászék, amikor igent mondott a felkérésre. Nem feledve, hogy az elmúlt időszakban mennyien távoztak és kik jöttek a helyükre, figyelembe véve azt is, hogy az utolsó jó néhány mérkőzést milyen bizonytalanság, milyen mostoha viszonyok közt kellett megélnie, miközben akik ide hívták, már sehol. Tudva azt is, hogy szerette volna megerősíteni a csapatot, ami nem miatta nem sikerült. Egyszóval ismerve milyen nehéz helyzetben is volt, teljesíténye nem is volt olyan rossz, sőt. Emberileg közvetlen, a futballt szerető, kitartó edzőt ismertünk meg személyében. Reméljük, máshol nagyobb szerencsével jár, és megbízhatóbb vezetők mellett megtalálja helyét egy valóban jó csapatnál. Köszönjük munkádat és sok sikert kívánunk Robi!

Hozzászólások
#1 | Varg - 2021.11.16 19:56
Minden jót, nem rajta múlt.
#2 | én - 2021.11.17 18:04
Sajnálom, szerintem sem ő volt a leggyengébb láncszem. Sajnos legtöbbször nem feltétlenül azokon csattan az ostor, akiken kellene... Megjegyzem ide tették nagy hirtelen ezt a Farkast, aki gyorsan edzőt cserélt oszt jó napot. Pontosabban még csak nem is cserélt. Nem tudom, mi értelme volt addig elküldeni Robit, amíg nincs meg az utód. Főként négy meccsel a téli szünet előtt, egy győztes találkozó után. Valahogy az az érzése az embernek, tettek valamit, hogy befogják a szurkolók és a polgármester száját. Valószínűleg hiába szeretnénk, nem Egerben dől el az egri foci sorsa. Ha néhány héten belül nem lesz érdemi változás, innen az az egy-két épkézláb játékos is elmegy, akire esetleg lehetne számítani. Aztán mehetünk megyézni. El lett ez jól tolva, amiről többen is tehetnek.
#3 | Egy öreg - 2021.11.18 17:25
Sok sikert Robi, de már szerintem akkor ki kellett volna szállnod, amikor észrevetted, hogy humbukkra igazoltál ide, azaz az átigazolási időszak utolsó napján. Köszi mindent!
#4 | Varg - 2021.11.19 12:52
Az is milyen szánalmas már, hogy elküldik úgy, hogy nincs is utód a talonban
Állítólag a kiszemelt visszatáncolt látva a nagyszerű füredi produkciót
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist