![]() |
Szekeres Adrián, vezetőedző Eger SE: Úgy indult a mérkőzés, ahogy minden csapat szeretné kezdeni, a 33. percben megszereztük a vezetést. Utána azt gondolom, sokkal nagyobb nyomást kellett volna helyeznünk az ellenfelünkre, magasabban kellett volna védekezni, több labdát szerezni az ellenfél térfelén, mert amikor ez összejött, akkor tudtunk veszélyesek, lenni az ellenfél kapujára. Sajnos nem tudtuk megrúgni a második gólt és egy pontrúgás után egyenlített a Sényő csapata, ami egy abszolút elkerülhető körülmény lett volna, de ezek a döntések az egész mérkőzésre rányomták a bélyegét. Sajnos pontatlanok voltunk, nem tartottuk annyit, a labdát, vagyis nem tudtuk olyan minőségben járatni azt. Sokkal gyorsabban kellett volna passzolni és gyorsabb döntéseket hozni. Ezen kell nekünk a jövőben változtatni és akkor rengetegszer vagy legalább még többször fogunk az ellenfél kapujához érni. Sajnos a második gól előtt is egy olyan körülmény volt, amiért csak magunkat okolhatjuk. Ettől függetlenül gratulálunk a Sényő csapatának, mert amit ők elterveztek azt meg is tudták valósítani, de nagyon sok olyan szituáció volt, amikor mi segítettük hozzá őket, hogy helyzetbe kerüljenek vagy gólt lőjenek. Sajnos, néhány játékos nem tudta azt a jó teljesítményt nyújtani, mint amit akár én is vagy a szurkolók megszokhattak tőlük, de ez a csalódottság néhány napig tarthat. Utána el kell kezdenünk újra pozitív irányba gondolkodni, mert jövőhéten vasárnap ugyan úgy egy fontos mérkőzés vár ránk, ahol hasonló talajú pályán, hasonló képességű csapattal fogunk játszani, akik ellen győzni szeretnénk. |