Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 105
Látogatók tegnap:428
Összes látogató: 1394023

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Szurkolói szemmel

Még ha szigorú is voltam a tavaszi szezon kezdetét megelőző írásomban, természetesen csak kimentem az év első bajnoki mérkőzésére. Sajnos azonban – legalábbis egyenlőre – nem tudtak rám cáfolni a játékosok. (Pedig ha hiszik, ha nem, őszintén vártam.. Vártam, hátha én láttam eddig mindent rosszul.)

Na de a meccs: Az első 10 percben ellenfelünk fölé kerekedtünk, és egy gólt is berámoltunk. Nem kisebbítve érdemeinket, ebben a periódusban az ellenfél nem vette észre, hogy elkezdődött a bajnokság, szétszórtan, gyengén futballoztak ekkor. Aztán ahogy teltek a percek, érezni lehetett, hogy kezdenek magukra találni. A sok szöglet mindegyike veszélyes volt, melyet a sényőiek rúghattak, sejteni lehetett, ebből egy be fog akadni. Így is lett. Utána próbáltunk újítani, de kevés meggyőződéssel.

A második félidő mondjuk ki bátran, pocsékra sikeredett. Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, egy eladott labda volt, ami megpecsételte sorsunkat. Igaz, ezt követően került a kiállítás sorsára Juhász, mi több, egy tizenegyest is kapott az ellenfél. Meggyőződésem azonban, hogy nem csak ezen ment el. A második etap – kiállítás de, vagy oda – harmatgyenge volt. Vendégeink feltehetően előbb-utóbb betaláltak volna, ha nincs a büntető, akkor is. Mi csak erőlködtünk, próbálkoztunk, de bizony láttam már olyan megyei meccset, ahol a csapatok nem hibáztak annyit, amennyit mi.

Összességében elmondhatjuk, nem volt sem baráti, sem jó ötlet a belépő árának emelése….  Fizetnék én a jegyért 4-5-ször ennyit is, ha azt látnám, van értelme. De tegyük a szívünkre a kezünket: kinek volt ez olyan élmény, amiért érdemes volt kimozdulni a meleg szobából? Vagy kit csábított arra, két hét múlva is ott kell lennem! Nem nagy összeg, de tudni kéne, mikor lehet emelni…

Ellenfelünk – amely azért mégsem bl csapat – télen alig tudott edzőmeccset játszani, hozzánk pedig 3 cserével érkezett. Csapatunknál bezzeg – tudjuk már egy ideje – minden rendben. Sérülések nem nehezítették felkészülésünket, jöttek csak jöttek a játékosok, játszottunk is jó pár mérkőzést, melyeken még eredményesek is tudtunk lenni. És akkor jön egy csapat egy 1.400 fős településről, amely 10 ponttal van előrébb, mint mi, nem fogadkozik, nincs túl motiválva, nem görcsöl rá, egyszerűen játszik és simán nyer. Láthattuk a Hidasnémeti, vagy éppen a Salgótarján eredményét. Senki ne gondolja, nem kerülhetünk veszélybe. Sőt. Ha a hétvégén kikapunk, meleg lesz a pite. De egye meg a pitét aki kifőzte. Persze hátha rám cáfol a csapat és repülünk az élmezőnybe tavasszal. Van itt idő!!!


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.23 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist