Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 79
Látogatók tegnap:428
Összes látogató: 1393997

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Szurkolói szemmel

Szerencsére az elmúlt mérkőzések feltétlenül több pozitívumot hoztak, mint a korábbi bajnokik. Két győzelem, melyekre feltétlenül büszkék lehetünk még akkor is, ha a kiesés ellen küzdő csapatok ellen sikerült azokat elérni. Örülhetünk, mert tudjuk, a papíron legkönnyebb mérkőzések „behúzása” a legnehezebb feladat, és azért is, mert mindkét győzelem megérdemelt volt, néhol mér egész ügyes megmozdulásokkal.

A törökszentmiklósi mérkőzés legnagyobb tanulsága feltétlenül az kell, hogy legyen, amit Szekeres Adrián is említett, nevezetesen, hogy le kell tudni zárni azokat. Kettő-nullás egri vezetésnél több lehetőség is meg volt erre, azonban nem éltünk vele. És mint ilyenkor lenni szokott, jött egy kiállítás, egy hazai gól és izgulhattunk, nehogy kicsússzon kezünkből a győzelem. Az akarat, küzdelem no és nem utolsó sorban Nagy Gergely jó játéka végül meghozta a várt három pontot. Fellélegezhettünk kicsit.

Aztán hasonló „eredménykényszer” volt a csapaton a Hidasnémeti ellen. Figyelmeztető jel volt ugyan, hogy vendégeink sokat erősödtek télen, aminek a tavaszi mérkőzéseken már meg is volt az eredménye. Nem tűnt tehát könnyű feladatnak az újabb három pont begyűjtése, hazai közönség előtt azonban nem lehetett más cél. Az első félidőben valamivel jobban játszottunk riválisunknál, még ha kaput eltaláló próbálkozásunk nem igen volt. Egy-egy szép megmozdulásnak és helyzetnek örülhettünk csupán. Aztán szerencsére a második etap első fele valóban rólunk szót, a jó megoldások, megindulások két ízben is szép góllá érettek… A Hidasnémeti ezt követően próbált ugyan új lendületet venni, de igazán komoly nyomást nem tudtak helyezni csapatunkra, így újabb értékes győzelemmel gazdagodtunk. Szerencsére Nagy Gergely továbbra is jó formában játszott, de alapvetően a többiekről is pozitívan lehet szólni. Hozzá kell azonban tenni, hogy ellenfelünk talán túlzottan is defenzíven játszott, kicsit többet vártunk tőlük, de sebaj. Ettől függetlenül kellenek az ilyen léleknyugtató győzelmek.

Ne feledjük azonban – még ha a kiesés elkerülése érdekében feltétlen szükség volt rá – a két sikeresen megvívott ütközet akkor ér igazán sokat, ha az elkövetkező meccseken is eredményesek tudunk lenni. Magam részéről továbbra is elfogadhatatlannak tartom azt, hogy csapatunk a kiesés elkerülése ellen küzdjön! Célok kellenek, ami az ESE-nél egyszerűen soha nem lehet „csupán” a bennmaradás! Talán a középmezőny, a 8-10 hely még megcsíphető. Ehhez azonban tovább kell fejlődni, kétség kívül erősebb csapatok ellen kell bizonyítani és bizony jó lenne, ha azok, akik maródiságáról nem nagyon tudunk (Zimányi, Farkas, Tóth) is rendelkezésre állnának….

 


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.23 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist